Űrturista

Néha, mikor éppen egy lassú vizű vasárnap történik, megesik, hogy nagyon messzire kalandozok.
Olyannyira messze, hogy űrhajóba szállok. De komolyan űrhajóba. Nem egy grandiózusfélébe, hanem olyan kisebbre, aranyosabbra esik a választás. Nem kell bele sokminden, csak épp ami nagyon szükséges egy ilyen bolyongáshoz a Galaxisban. S persze kellek bele én magam. S ha adódna, még van egy férőhely rezervába.
Valami nagyon szabad hétvégén fel kéne kerekedni, űrtúristáskodni egyet. Miközben felemelkednék az atmoszférába, látnám a többieket, ahogyan lógatják le lábaikat a felhőkről. Nézd, hogy lóg le a lábam a felhődről.
Aztán meg csak suhanni a kicsi bolygók között, némelyikre becsöngetni, van-e ott valaki? Hahó!
Nem nem, nem lépek be a hipertérbe, s ilyenformán nem érdekel a hiperűrsztráda sem- bámulni s felfedezni csak nyugisan lehet, hogy beszívd magadba az információt s aztán bármikor kifújhass néhány lehelletnyi bármi kedveset, ha éppen kell, hogy emlékeztessen valamire.
Az a sok csillag, azok csak ott élnek és halnak magukban, sokszor innen lentről azt se tudjuk, létezik e még az a szép fényes, amit valamiért kiszúrtál magadnak éjszakai hazafelebolyongások közben.
S ha éppen most, valaki leszakadt az űrhajójáról és a légüres térbe kényszeredett hömpölyögni, hát ne essék kétségbe. Nem tudom miért, de maradjék csak nyugodt, mert minden rendben lesz. Ez sem tudom miért.