Április 30- nézem és nem hiszem el. Hogy a legutóbbi posztom már megint majdnem egy hónapja született(és halt). Nem tudom, mi telt el azóta és hogyan, legfőképpen mikor.
Zavarbaejtően gyors minden. Zavarban is vagyok kissé, bizonyos dolgok miatt. Már megint felhalmozódik minden, legyen az egyetemi cucc, azon kívüli vagy egyéb kategória.
Tisztába tenném magam, mint a szaros kölyköt. Ott van rá a nyár.
Ott van rá a nyár? Valóban? Vagy az is úgy fog elsuhanni, hogy ősszel majd csak nézek, hogy már megint mi volt ez a mozi? De, érted, megint itt lesz az ősz. Már csak egy nyár jön, és aztán kész, megint. DEhát a tavaly volt ősz! Már most megint? MÁR???
Ezután mi vár?
Betakarnám magamat paplannal és mesét is olvasnék nekem. És azt mondanám: szép álmokat! És én tudnám, hogy béke van.
Nem szidnám le magam, hogy felbuktam és plezúros lett a térdem. Sírjak, ha fáj, de majd elmúlik. A megmaradt heg harci seb.
És legfőképpen azt mondanám meg magamnak, hogy nem vagyok egyedül.
Én mindig ott leszek. Velem.
