December 28, 2011

Ctrl+víz

Ha a szerdák nem lennének, ki kéne találni őket.
Azt hiszem, ezzel mindenki egyetért.
És felettébb jól is tszi.

Végülis a szerda, mint fogalom, és biza mint hét napja is-létezik. Ez ellen már semmit sem lehet tenni emez univerzumban. Nem mondhatom, hogy /na Szerda, eddig és netovább, kitöröllek a létezésből, sose többet belőled./ Nem is lenne okom ilyet tenni. Csak most megfordult a fejemben.
Mint ahogy az is, hogy minekutána egy romantikus véletlen folytán sikerült kiborítanom két deci ásványvizet  a billentyűzetre, a fél lábamra és nagyjából mindenhova s az egyik control billenytű is bevégezni tűnt sorsát(jelentem, mostmár helyrejött), szóval efféle történtek után kimentem mosogatni és -mint általában- egy nagy gondolat született meg a fejecskémben. Ez pedig a következő: van egy festmény névre keresztelt vásznam a falon, s miért ne szedhetném le, állítsam a tusoló alá s no lássuk mi sül ki belőle. Persze ezt a gondolatot nagyban inspirálta az előző kisebb szőkőár a territóriumomban. Gondolatiság érvényében kíváncsi voltam, hogy mit tenne a vízsugár a képpel, a színekkel, a festékkel-egyszóval a véletlen művére.S minthogy ez a beteg ötlet nem hagyta el kivirult elmémet, nyomban megeredtem s a képet bevágtam a folyadék alá. Nem is tudom, mire számítottam, hogy majd csodálatos absztrakció lesz belőle vagy egyéb vizuális fergeteg? A lényeg, hogy a festék jóformán meg se moccant-próbáltam kenegetni(ennyit a véletlenszerűségről), de nem akarodzott másfélén manifesztálódni. Úgyhogy a lelkesedés szikrája amilyen gyorsan kipattant, oly hirtelen ki is aludt. Végtére is ebből azt szűröm le, hogy ugyan az ásványvíz kiömlése váratlan volt és véletlenszerű, a kép elfolyatásának ötlete már előre kigondolt volt, s minthogy egy akaratlagos akaratlant szerettem volna szimulálni-nem jött össze. Ha valami akaratlagos, abból kivész a véletlen varázsa.
Megjegyzem, a festmény szinte ugyanolyan, mint volt, csak a feketék lettek halványabbak néhol, de egyébként nem "ment tönkre".

És most valami egészen más.
A Milka az egyetlen csokoládé, amelytől instant megfájdul a fogam, egyetlen kocka elegendő hozzá. Rohadtul édes vagy mittudomén. Most meg tojást főzök. Herótom van az ünnepi süteményáradattól-tegnap például egy nyamvadt joghurtra éheztem a sok édes után.

Nem adom el a lelkem. Nem nem és nem. Sipít tőle minden belsőségem. Az elveknek ellentmondón cselekedni-az értelem s érzelem kasztrációja; egy önnön vállalt lobotómia. Nekem ez nem megy. (Nem)Csodálom, hogy másoknak igen.

Mindenesetre ez az írás szép hosszúra nyúlt, de mit tegyen az ember, ha okádja a szavakat...másképp megfekszik a gyomrát. Mingyár itt van kétezer tizenkettő. Megyek rendezni a tojást. Szendvicsre.
Óhjajanyám, aztán meg olvasom tovább a Változó művészetfogalom c. könyvet. Mi jött rám? De egész jó, na. Aztamindenit. Aztamindenemetmégmáma.
:)

December 22, 2011

mindenségeskedés

na hélóhéló, új dizájn új vers, új rajzok(régebbről), tessék fogyaszd de nehogy megfeküdje azt a szép gyomodat, keresgélj s ha találsz, jó étvágyat hpzzá :)



kitűremkedés

szép volt-e a volt?
meguntam látod
a sok bezsúfolt
foltot. Átkok
szóródtak pedig
csak legyinteni
kellett-meddig
lehet fejni
a kiszáradt tőgyet,
hagyd a francba
jöhet a mehet
rakjad zsákba
ami nem kell és
rázkódj meg,
a sok ferdítés
atomjaiban remeg.
én má nem szorongatom
a megunt semmit
csak falatozgatom
az elkészült bejglit.
kérsz-e? no gyere
finom, édes
ez itt az eleje
és ha képes
vagy folytatni
akkor még rengeteg
falat fog lecsúszni
talán a fergeteg
majd falhoz csap
és reccsensz
de ez olyan nap
hiddöródzsek
olajozd meg
a guruló dobozt
olyan szépen megy
kérlek még fokozd.
haha



December 18, 2011

vasárnap dec 18

Nemtom, most csak úgy írok, hogy legyen valami, mert már időtlen idők óta nem volt és meg kéne már simogatni a kicsi buksiját, hogy ne nyavalyogjon/jak. Próbálkozok előbányászni valami gondolatokat a nagy mikulászsákból, vagy neaggyisten érzéseket, de most a tömény csak semmiként lebeg a légben és semmire se jó és csak lökdösném elfele, húzzál már elegem van gyere már. Meg most ez is ilyen kis szabadjegyzékes akármicsoda, merthogy értelmes mondatsort nehezen találna benne az, aki éppen, de nem baj, kell ilyen is, hogy csak nekem, ha már az enyém, de kitudja, lehet találni benne akármit, valamit, ami úgy ismerős. félszavak, mittomén, olyasféle.
Idegesít, hogy be van borulva odakint, és hogy olyan a táj mintha lefosták volna, akkor már inkább hulljon a hó, mert az amúgy is szebb és valamelyest boldogabb-nem úgy mint ez, amely engem is csak lehangol. Most legalább hideg van, basszus tél van, legyen is, nem olyan lagymatag pocsolyaízű pisilangyos frusztrációja a természetnek, mely amúgyis -ellenes ilyen évszakban.
Mindjárt karácsony, de nemtom hogyan jutottam el idáig, hogy hogyan telt el egy hónap és egyáltalán mi történt az idő alatt, vagy annyi minden, vagy annyira semmi-igazán nem érthetem, valaki segítsen ki, valaki amúgyis segíthetne, mert annyira kéne. Dehát ordibálhatok én a nagy büdös semmiségbe, mert hagyjá má, ez amúgyis semmiség, csak az időjárás teszi-a pocsolyaízű foshalmaz.

A kiüresedett indusztriális mechanikus muzsika meg a gépek lázadása és a gombnyomásra beinduló apokaliptikus életérzés kerülgeti a légyragacsot  felfüggesztve a villanykörte aurájába. Ő mutassa meg helyettem ahogyan mozdul bennem a lélek, csak mozdulna már, de ne csak befele, hanem kifele és keresztbe meg össze meg vissza meg szét. Megrúgdalnám, ha tudnám, hol van rajta fogás.
Nem is tetszik a blogom. Legalábbis az outfitje már erőst szúrja a szemem, de nen tudom mit kezdjek vele és lusta is vagyok ilyesféléken agyalni.

S unom már azt a valamit, amit az angol úgy hív hogy wishful thinking, mer marhára semmi értelme és a fejemhez már ébresztőóra csövet tarthatnék s meghúzni a ravaszt hogy ébresztő bazzeg, te hülye állat, ne figyelj idiótaságokra, hanem adjál magadból mindenféle jót és pozitívat. És ez nem is volna rossz kéremszépen alássan, édesjómarinéném, néha annyira szépnek érzem egyes emberek széplelkűletű világát, annyi gyönyörű naiv kedvesség és csacsiság árad belőlük és annyira akarnék belőle egy osztályrésznyit, mert látom, hogy az jó, s néha elszégyenlem magam, hogy sokzsor felülkerekedik bennem az a cinikus ellenpólus, hogy már fáj.

Csak na, Karácsony van, tudod?
Én meg írtam ide valamit, hogy legyen már.
Meg rakok pár rajzot is, mer úgy színesebb.
na szebb jövőt.





December 1, 2011

Telepszichopatikus Turbomixer

Kavarog a gyomrom.
Egy fárasztó alvás utáni reggelszerűségen próbálkozom összekaparni magam. Beleolvadós zenével a fejemben és egy köcsög fekete teával a kezemben ülök és keresem darabjaimat a Galaxisban. Azt várom, mikor leszek képes tudatosulni. Például teljen jó kezdésnek számítana, ha leállna a mixer a gyomromban.
Meg rajzolgatok is. Az elkészült mű leginkább metafórákból, asszociációkból, tudattalanból, megfogalmazhatatlanból tevődik össze, s újabban fájdalmasan őszinte. Nekem legalábbis- mert érzem, hogy mit akar kifejezni.
Szépen lassan lefolyik az arcom s helyette egyébféle szövetek képzik újra. De nem bánom. Csak furcsa és irracionális a folyamat. Mindenesetre kíváncsian követem figyelmemmel.
Valamelyik nap ez a mondat állt össze a fejemben: mainstream faszságok üvöltenek a fülembe. Igen. De én elhatárolódom tőlük. Kifújom az orrom, mert egy ideje már úgy enyhén meg vagyok hűlve. Ez hogyan kapcsolódik az előző tételmondathoz? Sehogy. Mondom én, újabban ez van- lack of logic. Well, that's why I'm switching to English. To appear cooler, hah. Actually no, I was being sarcastic. I'm just in the mood to write in an other language. Whatever.
I'm going to end this here.
The end.
Elmúlt a gyomorvadulásom



.

November 22, 2011

tegnapelőtti vers

 Innentől odáig

És mittudomén
hogy mi kerül e lapra
vagy mely mesgyén
ébredek egy új napra
Mer' nem érdekel, hogy
impresszionista vagy
csak a hold díszből fogy
s a mosoly arcára fagy
neki mert sötétben minden
más színezetet kap
ami csillogott a fényben
azt megégeti a nap
sötétje, mikor elbukik
és a bolygó másik
oldalára vonaglik
s ott tovább festik
a művészek, mer' azt hiszik
hogy a világot váltják meg
s a művet meg elteszik
későbbre, hadd forrjon a heg
a szíveken, melyet a Ma
karistol bele, s aztán csak
a jövőé a nosztalgia
s a fej, amit a nyak
tart el a hátán
se fog már fájni
fenn a lélek fáján
fogják felvágni.


November 20, 2011

rángós ragos

így vagy úgy. úgy vagy így.
keresztbe. össze. vissza. szét. ki. be. le. fel. át. meg. el.
vagyúgy. amúgy. csak úgy.
én. te. ő. mi. ti. ők.
rag. mag. meg-rak. rakd meg-
a tüzet, el ne aludjék
babám.
sejhaj.
hujujuj.
új. nem régi. azt már nem. már csak az kéne!
folyamatos jelen közben folyik a jelen-leg.
és befejezi a múlt. elvégeztetik.
-tatik, -tetik.
mi ez no-kérdeznéd. de csak jegyzék-ha szabad és igen.
asszociatív meg nem is. nem csak.
ilyesmi. föld, kaland.
néniket a bácsiknak-éppen az megy fülembe.
és tessék akkor. most egy nagy olajoshordócska. kenegesd magadra.

November 16, 2011

Szerdafokozatok

Az agyam leáll.
Reggelire lehetőleg semmit, mert a fej még magánkívül bóklászik egy párhuzamos dimenzióban, amiközben a szív erősen zakatol és a belsőségek totális hiányának érzete süvít végig a testen. Szóval reggelire egy kósza narancs, mert egyébet jóformán képtelen befogadni a kiszáradt szervezet.
Jó. A nap első, vérfagyasztó, még deres világra szétterülő sugaraival karöltve felszállni a villamosra, de előtte még konstatálni, hogy az a sínen félbevágott galambtetem már három hete ott veri a mellét a kavicsok közt. (Holnap megörökítem a jelenséget). Amúgy kicsit  morbidan, ámde fölöttébb stílusosan meglibbenti a maradék szárnytollazatát a belekapó kis fuvallat, a sírontúlról visszakóricáló, unalomba fulladt néhai galamb-alanynak.
Tehát villamoson zötykölődés. Elnehezedett szemtáskák tapogatása a jéghidegre hűlt ujjakkal, reménykedve az átmeneti felfrissülésben-hiába.
Érkezés a zágyetemre. Leroskadás egy ülőalkalmatosságba. Társalgás, trécselgetés, konverszáció-nevezni aminek éppen tetszik-, a kávéautomata megerőszakolása sóvárogva békésen hömpölygő koffein molekuláért.
 Várakozás az oktató személyének megjelenésére. Az oktató személye nem jön. Az oktató személye megrekedt valahol a tér-idő-kontinuumban. Már háromnegyed tizenegy. Kilenctől lenne óra. Úgy látszik nincs. Cókmókolás, indulás el a francba onnan. Közben bosszankodó hangvételő megjegyzések annak irányába, hogy oly korán kellett ma feltámadni és ez mennyire nem tett jót az ökoszisztémánknak.
Otthon elcsurgatni az időt már nem is tudni igazán, hogy mivel. Na vissza az egyetemre, hadd plántáljanak egy csöppecske magyarságtudatot az emberbe, az Árpádház lakosságának felhánytorgatásával. No jó az, jó az.
Onnan sarkon fordulni órát váltani. Meg irányt is.De azt csak mindjárt. Előtte szembesülés a mármár örkényi dobozolás abszurditásával. Igazándiból egy fotóalkalmatossággal és némi idegrendszerrel meg is oldható a dolog, de ezek hiányában reménytelen. Úgyhogy a kiguvadt látószervek és csendben vonyító elme végül feladja a harcot, megadja magát és elvonszolja a testet. Máshova.
Haza, hogy kilehelje lelkének elhasználódott részét. Hopp, az a rohadt(és tényleg!)galambtetem még mindig ott....Na majd holnap, ugye.
De a búcsúzó nap fénye legalább figyelemmel kísértetetik, még ha az ágyakat nem is sikerül darusautóval felhúzatni, hogy süssön telibe, mielőtt lemegy a hülye. De ez már Lovasi Bandi.
A kényeztető túrósgombóc remekül vegyül a forró feketetea gőzével és szelíden vaduló keserű ízvilágával, mert az persze hogy cukor nélkül az igazi.
Most meg nyugalom.
Na végre.

November 10, 2011

Megőrület

Belenézek és alámerülök. Megzavar, de nem zavar, hogy ilyen zavaros. Gyomor szorul. Szorongatja minden belsőségem. Nagyon bennsőségesen érint, de érintetlenül érintkezik. Élvezkedik. Vagy nem.
Tudhatom-e a tudattalant? A tudatalattit tudathatom-e? Meglehet. Őrülni. Megőrület.
Tiszta agybaj. 
Átjáró képződik egyik mélyből a másikba. Hat láb mély gödörbe. Felhoznám, ami lerakódott, vagy tán szebb napokra lett elrakva? Mint a befőtt, elvan. Mégis, van ott egyéb. Van ott más is. Talán más is.
Talán kicsoda? Lehetséges vajon? 
Kérdezgetek, de csak kéreti. Magát? Önt? Kéri önt? Adjam-e?
Megadom. Magam. Azt hiszem. Édes hiedelem. Libabőr. 
Pillangók kavarognak a gyomorban. Helyszínek elhomályosodnak, elmosódnak, megszűnnek. 
Csak a gödör. Meg a bogár
Meg…a zakatolás. Drámenbéz. Vadul dübög. 
Veszettül védekezne ellene. 
De nem lehet. 
S talán nem is kell.


és akkor még a non plusz ultra zenei anyag. :)


November 2, 2011

Két shake-ek.

Fiam, tanuld meg a szerkesztést, lapbeosztást, számolgasd ki szépen tökéletesre az arányokat, mintha egy algoritmust végeznél- majd ha mindezeket tudod, felejtsd el a kőbe vésett szabályokat és csinálj művészetet.  Szóval ez lenne a koncepció. Minekutána sikeresen befogadtad az atomfizikusi racionalitást, ragadd meg a grabancát és hajítsd az óperenciás tengeren is túlra. Azután nyugodtan vezérelhet az emocionális feled, amelyet már –előzőleg- sikerült kiölni és elkezdhetsz művészetet teremteni, saját képedre formálva.
Na igen.  Az arany középút az lenne, ha egyensúlyban tartanád a két végletet. Hogy ne kapj csömört a rideg szabályoktól, ne csak egy szükséges unalomhalmaz legyen, hanem valami más, ami a javadra szolgál-játékosan felfogni a menetet.
A másik- a rengeteg elvárás. Avagy add meg uram, de máris! Nem is lenne ezzel különösebb baj, ha azért elárulnák a megoldáshoz vezető utat. A Hogyant. Elvégre épp ez lenne a lényeg, nem? Hogy megtanuljuk. Persze, lehet az én elvárásaim is túlontúl magasak. Bár oszintén szólva, ezt erősen kétlem.  
Efféle dolgok mellett az is idegesítő tényező jelenleg, hogy kb fél hónapja semmit se írtam. Nem jött. Nem tudok. Miről, mit, hogyan. Pedig szükségét érzem. Valahogy bármibe kezdek, összegyűröm s csak a frusztráció marad, mint végtermék. Nem tetszik. Szar. Már az eleje is, a közepéig pedig el sem jutok, mert szar. Valami blokkol. Meddig tart ez az időszak? Mert tudom, hogy egy nap majd úgy ébredek fel, hogy kezembe veszem a tollat és írok, mint a vízfolyás. Mintha mi sem történt volna. S tetszeni fog és nem dobom el  5 sor után. Csak a türelem, a türelem teremjen rózsát.
Mert most valami rózsára van szükségem.
Valami rohadt nagy csodára.
Bármire.
(Végezetül néhány őszi kattintás, csak úgy.)








October 19, 2011

Free time - new post

I wasn't in the mood to type. So I'll post here the handwritten thing. Blablabla. Így érdekesebb. Na csá


October 12, 2011

Kő, papír, olló

Nagy fehér ív papír kiterítve fekszik az ágyon, s várja a boncnokot. Adekvált szépsége méltóságteljesen beletörődik, hogy hamarosan felvágják. A folyosó végén már csattognak az ollók.
Nyissz - nyissz.
Kunkorodó szélei meg-meglibbennek valami légáramlattól. Talán csak az elsimított, cenzúrált kultúrával kúrált lelkén söpört végig egy cunami. Nyissz. Mindjárt jön és felszeletel. Belehasít sík mélységeibe.
Sorsa talán egy újrahasznosított következő élet...s reméli, emiatt senki nem kövezi meg- következésképpen.
Kő, papír, olló.
És bizony olló. Már itt is van a fehérruhás. S egy utolsó libbenés, majd: csitt-csatt-nyissz-nyissz és...nyissz!

October 10, 2011

hétfő deles, velejes

Na kérem szépen, tisztelt olvasóság(Hanna, lopom a kifejezésedet, khösziii Lovasisan), mi sem lehetne szebb indítása egy hétnek, mint egy tüneményes hétfő. Olyannyira hétfő, hogy fél pofám folyik, értsd szemem-orrom csurog, a másikkal nem látok(hihetetlen mód, a másik orrommal sem...) és nem szaglok. És valami hapci is ki akar tüsszenteni belőlem valami lényeges információt, amelyről úgy gondolja: jobb kint, mint bent! A mai reggel, ugyanakkor- az értelmetlen és nemlétező kifejezések reggele is, mint ahogyan az előbbiekben ez nyilvánosságra került. Kérem szépen. Nincs ezzel semmi baj.
Ha még nem említettem volna itt a blogon(úúristen..), biza megkezdődött az egyetem. Első hét jellemzése röviden: lóti-futi. Ide-oda-vissza, satöbbi, avagy kháosz a köbön. No de ez már csak ilyen, bele kell ám törődni az élet efféle egyenetlenkedéseibe. Persze az órarend se kutya, derült égből villámcsapásként kerül be egy-egy, és a fenéért se tudnám rendszerezni a már eltervezettnek széthullt szilánkjait. Fájó, hogy a gitárórákkal is zsonglőrködnöm kell: amely időpont egyik héten jó, na az most teljesen rossz. Továbbá, 50 kroki egymásutáni megrajzolása szégyentelenül kerget ki a világból, sőt az egész naprendszerből egyaránt. Ez még csak a kezdet ugyebár, és hol van még a vég, no de lesz ez még így se.
Most pedig valami teljesen más: volt a napokban(szombaton) Quimby koncert Váradon. A lemezminőség jelző pedig jóformán lealázó kifejezés lenne a show-ra nézve, eszméletlen amit leműveltek; benne volt apai-anyai, meg az egész rokonság is! :D Ellenben hiába is keresnék az eseményről megnyerő fotókat a neten: nincs. Vagy csak én vagyok a béna, hogy egyfeszt csak a bamba partyoradea-s képekbe botlok? Igazán, egy normális koncertfotót sem exponáltak magáról az együttesről, csak úgy-felszeletelve, borzasztó szögekből lekapva a zenészeket, meg azért a közönségről is lehetett volna több is. Azért remélem, találok majd egyéb, magánemberek által készített kockákat is, melyeken érződik az a bizonyos.
Most akkor nem is szaporítom tovább a szót meg a létösszegzést. Anyukám csinált befőttet s reménykedem, lesz még világ jövőre, mert még aaannyi minden kell történjen-létösszegeznivaló is!
Nahátakkor. Szépséges jó napot.

October 6, 2011

tikk-taktus

A kismutató megolvadt s lomhán rácsöpögött a nagyra, majd lassan szétfolyt az óralapkán, bekebelezve a számokat; az időt időtlenné téve.
Egy faággal kezdtem kalótyolni a híg masszában, véletlenszerű ákombákomokat rajzolgatni benne. Ezek a képek nem tartottak sokáig, visszanyerték eredeti, ám minduntalan változó amőba alakjukat.
Végülis így játszottam egy darabig az idővel. Persze, sokáig azt hittem, ez a cselekvés pontosan fordítva történik, de idővel be kellett látnom, én magam olvasztom az ütemeket, s lépkedek, ugrálok, trappolok a fogaskerekeken, mint egy megkergülésre ítéltetett mókus.
-Hát meguntam. És meguntam kakukknak lenni a kakukkos órában. Köszönöm szépen, a lehetőséget átadom másnak.
Kezembe veszem az időt, felhúzom, amikor kell, vagy elemet cserélek benne.
Túl értékes ahhoz, hogy perc-kattanásait aprópénzként veszítsem el az utcán.
Na de majd most.
Tikk-takk.
Tikk...

September 22, 2011

odaszögelt holdak

 Az utcai lámpák, mint odaszögelt holdak fénylettek a sötét égbolton, egymás után, sorjában. Udvarukban tavalyi hópihék szikráztak, úgy tűnt. Csend volt és nyugalom, ami olyan kései órában, főleg hétköznapon egészen kellemesnek hatott. Néha villamos zötyögött el a kint baktató mellett, vagy valami állat szeme fénye villant meg, amint a járókelővel találkozott pillantása, majd tovább is suhant, folytatva éjjeli kóricálását. S újra: csend. 
            A tejszínes békességet egy semmiből jött hang kavarta föl, mély, fakanál tompasággal:
-Kérem, hallgasson meg! Asszonyom. Meg tudom magyarázni.
A megszólított -nyilván- egy nő volt.
-Uram, mégis kinek akar magyarázkodni? Nekem? Önmagának? Vagy az egész világnak talán? Bárhogy is legyen, értelmetlen. Maga semmit nem bán. Eképpen miről beszélünk?
Bosszús hangja ércesen karcolta a levegőt, ahogyan sűrű be-és kilégzései között igyekezett minél több szót kiszuszakolni odabentről. A férfi gyorsan, ámde felettébb balgán védekezett.
-De, én mindent bánok. Sőt, még annál is többet! Kérem, értse meg.
-Persze, értem én. A gond csak az, hogy maga nem. Jómagam képtelen vagyok erről többet mondani.
-Maga az utolsó mentsváram, reményem. Asszonyom... - s ez a ballonkabátos úr mélyen belenézett egy odaszögelt holdba. A nő arca most valahogy meglágyult. Puha, alig észrevehető mosoly húzódott ajkán, mely beszédre nyílt:
-Kérem szépen. A maga utolsó, igazi reménye saját önnön maga.
            A következő pillanatban furcsa, illetlen zaj háborította meg a jelenetet. Kiégett egy hold, a szögek pedig egyesével pattogzottak alá sápadt, ámde odaégett, megégetett képéről. Haloványan pislákoltak a zsinór nélküli égi fények, álomízű leheletükkel beásítva a Tejút gidres-gödrös ösvényeit.

September 18, 2011

magán hakni

Lélekvándorlás

Elborult, mint egy elme
a gyógyintézetben.
Elpárolgott a lelke
megunta a testben
az életet, gondolta
szerencsét próbál
fejben csűrte-csavarta
a dolgot. Mostmár
végre elhatározta:
beadja derekát egy
lélekvándorlásra..
na nesze itt van a jegy
képzelt vitorlásra.

Megy majd a pálmafák
árnyékába, süvítő
szél cibálja kapucniját
fejeket letépő
zuhatag fröccsen arcába
vígan tűri a dolgot
mer' nem jön sehonnan cápa,
hogy bekapja a horgot,
mint egykoron az ő teste,
melyet hátrahagyott tegnap este.

Vicces volt, hogy milyen vaksi
a nagy hústorony szeme.
Szórakozott, mint egy hakni
és csak szarozott őkelme.
Mint sokan mások amúgy
szerecsia életükben,
amelyet hagynak csak úgy
eltűnni a süllyesztőben.
Pedig megvolt bennük az X,
mint a tévés faktorban...
nem bőrre kenhető, az fix.
Elfolyt magzatkorukban
a bátorság cseppje is-

A lélek meg megy lelkesen
tovább -mint aki szenilis-,
vakmerően és csendesen.

September 16, 2011

csimpaszkodó

    Szeptemberi napsugár kacsintgat rám a hátrahagyott nyár minden bájával. Szégyellősen, remegve bukkan fel megannyi pillanat, szín, hang, mozdulat, melyek úgy lopakodnak mellettem -csimpaszkodva, ragaszkodón-, mintha attól félnének, egy üres viszláttal örökre búcsút intenék nekik s az elmúlt időnek. A kellemestől hogyan is válhatnék meg, nem úgy, mint a kellemetlentől, melyet igyekszem elereszteni, eldobni, kitérni a bumerángtérből.
    Én igazán nem tudom, mi baj van az ősszel, miért kell úgy sajnálni a meleg évszak elmúltát. Kifejezetten szeretem. Mert szép. Egyszerű. Pompázatos. Határozott. Tudja a dolgát s benne a természet is. A száradó leveleket el kell hullajtani. Méltóságteljesen megválni tőle, néhány kóbor pillanatig gyászolni felette, majd átadni a lehetőséget valami újnak. Csak így van értelme.
  
Papírcica. Nem rajzolok neki arcot, csak hagyom, hogy tejfeles, végtelen fehérségével meredjen rám, meghagyva a teljességnek azt az illúzióját, amelyet számomra közvetít.
Játsszunk kishercegest.

  

September 8, 2011

befőtt-vers februárból

befőtt-vers februárból. tessék fogyasztani, még finom.

Olyan idegen már...

Megidézek.
Gertyát is kerítek,
ha így jobb.
Ha úgy ismerősebb
és amott
felsejlik a múlt.
A szög rég kibújt
a zsákból.
Pillanatnyi kámfor...
Nem értem mi szúrt
Mi égetett odabent.
Talán az érzés-kimúlt
csak a méla serkent.
És bú.

Röpke megemlékezés:
ez voltam.
Egy szép temetkezés:
elmúltam.
S olyan idegen már
az arc,
a szív,
a karc,
a rím,
a kép miképp
voltam rajta
egykoron.
Múlt korom.

Egy utolsó sóhaj még
s eleresztem
a visszaidézhetetlen
régmúlt órák ütemét.

O.Zs. 2011. 02. 06

September 2, 2011

September 1, 2011

Rend a lelke...

          Mától szeptember van. A szobám sarkában pedig még mindig ott hever a kirándulásos táskám. Mentségemre szóljon, hogy üres, tehát nincs benne se szennyes, se oszladozó madárlátta kaja. Ideje volna már egy alapos rendet összedobni, ha már minden más tényleg össze-vissza van dobálva. Rendmániások csöpögő nyállal, remegve tekintenének itt végig s kéjes élvezettel adnák át magukat a tisztogatásnak. No, nem mintha a tornyosuló ruhacsomók, táskák, könyvek és megnevezhetetlen kacatok helyénvalótlansága nem szúrná a szemem, sőt, már teljesen naprakész szlalom-stratégiát dolgoztam ki a szobai KRESZ-t illetőleg. S ha már KRESZ, hamar be kéne szerezzek egy GPS-t a közúti szerencsétlenségeket megelőzendő. Menj tovább másfél métert, majd a következő zokni-torlasznál kanyarodj balra... Túl gyorsan mész.
          Esztétikai oldalról megközelítve a különböző méretű és formájú, kiürült teás-és kávéscsészék módfelett egyedi ízlésről árulkodnak.
          Azért nem is olyan kaotikus a helyzet. Wall-E-vel még nem ütköztem össze, bár kétlem, hogy látványa egyáltalán feltűnne az itteni horizonton.
          Azt is mondják, hogy rend a lelke mindennek. És még jó, hogy nem a mindenkinek. Háh!
          Na megyek surranok, összehányom a dolgaimat. Akarommondani szépen elrendezgetem, rendszerezem a káoszt. További szépet s jót.

August 25, 2011

verselős

Tengős-lengős

Firkálmányok tengnek-lengnek
életre kelnek, ha lelnek
valami érdemet
amiért a felleget
nemcsak pöckölik,
hanem pörkölik
és rúgdossák, hogy menjen
guruljon szépen, rendben
mint egy guriga papír
melyre egy félnótás ír
verset, akadozó tollal
és tényleg nemcsak bordal,
amíg lecsúszik a torkon,
sokminden fennakad a horgon.

Mert sok szánalmas dolog
él, virul és mozog
akkor is, ha a talajnak
csak rovására vannak.
Sorolni lehetne őket, de félő
mire befejeznék, már késő
és a világnak is annyi lesz:
sírján névtelen fakereszt.

August 19, 2011

My Blueberry Nights

i got inspired from the movie with the same title.(thx for the tip!) i was amazed by its vivid images. i had some unused pictures and then came the idea of photoshopping some of them together to create that feeling(well, from my perspective). so here they are. enjoy.

August 18, 2011

a kalapos.

         Megint az van, hogy écaka kap el az írhatnék. Helyesbítek: most csak bemásolom a múlt éjjeli termést. Ezekben az a legviccesebb, hogy másnap csak nézem, hogy na ezt meg hogy és miért, s megerőltető visszaemlékezni a kiindulópontra, ami végülis okozta a szófosást. Na tessék. most meg már illetlenül is fogalmazok. Nos. Cím nélküli valamicsoda következik Éjféltájról(nincs fenn a térképen, nyugi).

        Egy kalapos úr üldögél az ajtó melletti széken. Asztalán hamu és fékcsíkok. Elszívta már az életét, meg az összes szál cigarettáját, ami a dobozban még épen maradt. Most csak bámul ki a fejéből és kezével hessegeti a maradék kóválygó füstöt. Csíp. Mar. A légcsöve trapa. Igazán helyénvaló rocknroll énekes válhatna belőle. Persze, ahhoz minimum 20 évvel fiatalabb kellene, hogy legyen. Mindegy. Az ő karrierje jelenleg a kocsmalátogatás medrében tengődik, miközben whiskeys poharak mámorába merül, egyre mélyebbre és ott lubickol és csak úgy fröccsen a víz és bugyborékol. És elszáll attól, ami a fejébe száll és ott lebeg a légben és soha nem akar földet érni. Repül. Időutazik. Közelebb, messzebb, vagy csak álmokat szövöget, hátha egy nap majd terv lesz belőle, a tervből meg tett. Reménykedik is. Közben kalapja le-lecsusszan orrára, szemét elfödve, ilyenkor mindig visszabillenti eredeti helyére, mert az úgy helyénvaló. Nem is tudja miért csinálja ezt a megszokott mechanizmust. Mert úgy a helyénvaló. Így a normális- mondják mások. De ugyan már, ki mondta, hogy az a normális, amit valakik egyszer elkereszteltek "normálisnak" ?

August 12, 2011

free association

Packing. Tomorrow: Padis, 3 days, 2 nights. My winamp is playing The Rolling Stones and I'm sitting here, trying to answer something I don't even want to hear...and my mother keeps talking and I have no idea what is she talking about. I'm half sleeping. I'm not finished with packing. I guess the key to it would be finding a backpack and I need the will to stand up and move my legs. It's so hard to be lazy when everybody wants me to do something. Yeah, life sucks hard :))
It's frustrating to see dead bodies of moths on my wall, they could almost create a special milky way in my own galaxy, then with the help of a towel, I could hitchhike between planets(association: The Hitchhiker's Guide to the Galaxy) so, if someday I got tired of planet Earth, i leave this all behind me. So long and thanks for all the fish. But not those human faced fishes from the Monty Python's Meaning of life, which is, I mean the meaning, is 42(but that's Douglas Adams again).
Hrr, something's flying around my head! Not the thoughts, but some nasty little creatures with wings. They're really small. Just like some people's brains...
Okay, I have to stop the free association thing here...
Instead, I upload three nonsense photos I've made today. Well, the one with the coffee is more like tasty than nonsense;)
So, those who read this, have a nice weekend and Monday! :)

August 11, 2011

szösszmössz versike estére

Szépséges kisasszony

Szépséges kisasszony, ugyan
minek tetszett jönni,
a kietlen pusztaságon utam
jöttem törni
egy csákánnyal, mert fontos
hogy széles és járható
legyen s rajta pedig pontos
órákkal ballagó
úriemberek ropják a táncot
meglepően szépen,
rejtegetve a mélyülő ráncot
az elkészült képen.
Készen vannak ők is bizony:
éppen halálkeringőznek
mindegyikre vár egy mozdony
melyben halászlevet főznek;
bárkit kifoghat a háló
s úszhat majd a lében
kis szanaszéjjel szálló
lélek-befőttjében.

August 9, 2011

flashback

        Okay, so I'm gonna write this post in English. If you don't know why, then I'll tell you. Last week I was in Irish camp at Les and it was all frigging good. Too bad it's over now. I have met interesting and lovely people and truth be told, there were a few idiots too, but most of the campers were absobloominlutely okay. It's a real heartache to be at home now but the tons of photos are a good help to bring back memories.
       The first thing about the Irish was that they are so pale and they got sunburned in a couple of hours, hah! (Oh well, I'm red as a lobster as well, so I may shut up.:) Then, they like good music, have funny accent and most of them have blue eyes. I mean...5 person of 6 has had, so it's not the whole population I am talking about. Do apologize me. I'm a bit out of me head and I don't really want to be here in the concrete jungle even if "we got fun and games" like Axl Rose sang it once.
        I was wanting to write more of them but everything's too fresh yet and I'm too tired to think and organize the chaos of thoughts so I'm going to end my blogpost here and wish you all to have a nice day! ;)

July 27, 2011

kis éji vers

íme a jó hosszú vers melyet nagyon későn írtam mert nagyon belémrúgott az ihlet. enjoy. csókkolom!

Szerteszéjjel

Ugye nem jön a szó
Ugye nem is való
neked a semmiség,
csak jön, mint betegség
vonul át a testen
így érheted tetten
az értelem értelmetlenségét
a remény reménytelenségét
a ronda gyönyörűséget, mer'
ami élvezetes, az mind felel,
azért te mind felelsz
és ha nem jó, perelsz
pedig minden kiöntött szó
a pohár fenekéről való
mert borban az igazság
és a nyugtató vígasság.
S a szerelem is csak álom,
mikor nem jön, s csak várom
a legközelebbi alkalmat
mikor a tartalmat
gondolattal betöltheted
a kétperces életedet
nagyon sajnálod
benne minden bánatod
szeretgeted és simogatod,
a minden mást csak múlasztgatod
Kit érdekel már, ember
ez az egész, ha élni nem mer,
mer' az igazság az fáj,
a csak emiatt robban a máj
s vele te is lüktetsz
értelmet nem ültetsz
az agyba, minek az..
minden neked falaz.
Szédelegsz a széken
ilyesféleképpen
csurgatod, -és mennyit!-
a jól megérdemelt semmit.
Ha meg már tele a hócipőd,
az agyad meg mindent össze-szőtt,
menj el a sarki boltba,
váltsd a papírt sok apróba
és szórd szét az utcán
hátha majd egy délután
valaki mind felszedegeti
s egyesével belelökdösi
a sarki kukába a kacatot
mint pár színes szalagot
az eszményi sok szarodat,
miket felkensz, mint papokat.

July 23, 2011

nulla hét huszonhárom

Alakulnak a dolgok. Nemrégiben még az érettségi jelentette a világvégét, ezen a héten pedig a kétnapos egyetemi felvételim jobban lefárasztott, mint az előbbinek egyhetes futamideje.  De végülis megérte az gyomorideg, mert harmadiknak jutottam be reklámgrafikára-tudtam ezt meg tegnap,a ma reggel pedig a tizenkilencedik születésem napjára virradt. Még hétfőre jut a beiskolázás, s az ilyesféle fáradalmak átadják helyüket a nyárnak. Eképpen ezen időszak egy mosollyal zárul. Új, ismeretlen s éppen ezért izgalmas események elé nézek, nézünk. Ki-ki azt kapta, ami járt neki.
Jelenleg ennyi jött ki. Mellékelek egy fotót, meg egy számot. :)

July 17, 2011

családi kör

Ma a családi élet szépségeiről írok.
Előszöris tudni illik, hogy legtöbb esetben, a gyerekek igenis egy családba születnek, s ez az esemény elég huzamos ideig végigkíséri életüket. A gyerek mindenféle megfigyelést tesz és következtet. Persze ezek a meglátások évtizedenként változnak.
Viszont vannak olyan állandó dolgok, amelyek örök talányként címkéződnek fel a családi élet Nagykönyvében. Például, hogy egy ablakban felejtett szalámirúd avagy vinetta hogyan okozhat parázs veszekedést a nagyok között, mindeközben a gyerek elgondolkodik, hogy akkor most ki a....kakás kölyök és ki a....á hagyjuk. De a kagylóban hagyott borsószem is igazi atomfegyver. Szóval komolyan, aki azt hiszi, hogy Románia nem atomhatalom, hát: DE. Az is szemenszegett hazugság, hogy unalmas az otthoni élet. Ugyaaan! Csupán pár szem hangya szükséges a padlóra,  
amit történetesen anyuka megtalál és indulhat az apokalipszis-szimulációs program. Szülő leizzad, pánik a köbön, rohamosztag a rovarírtóért, ádáz küzdelem, Halálcsillag bevetése, 
fénykard, Jedi erő meg minden. Azok a szerecsia hangyák már rég kivergődték utolsó lehelletüket, de nem baj, mert ez a director's cut 3 órás vörzsön. Szóval izgalmas, tényleg.
Egyébként olyat is hallottam már más családban, hogy szülők tanakodnak a vasárnapi menüről, s feltevődik a kérdés:
-Na, akkor legyen a második szilvásgomboc. Körtéből jó lesz?
...Kicsit a 100%-os narancstartalmú nektár nyomokban narancsot tartalmaz esete.
Megesik, na, megesik.
Így a végére pedig jó tanácsként elmondanám, hogy nem érdemes nagy kiadásokba hajszolni magunkat, a reklám úgyis át**sz, mert az a rovarírtó nemcsak a csomagoláson feltüntetett egy darab hangyára elég.

Na. Köszöntem.

bogozd ki

"Annyi mindent megoldottam...most mégis itt ülök egy nagy rakás szaron." Azt hiszem, soha, semmi sem elég igazán. Mindig többet és többet vár el az élet. Valahogy, néha, olyan apróvá törpül minden, és nem okoz megelégedettséget. Nem hagyják, hogy büszke legyél, mert újabb és újabb pronlémák tűnnek fel. Hiányzik a fellélegzés. Ha elkészítek egy rajzot, a ni, ez egész jó lett, tetszik állapot egy pillanat alatt szertefoszlik, és ott marad, az oké, rendben, ez megvan, hova tovább? S a rövid üresjárat szinte letargiába fullad, mert olyan köztes állapot, amelyben hiábavalónak tűnik fel minden más, látszólag haszontalan és terméketlen félóra.

July 15, 2011

A small measure of peace.

Hát helló. Megint valami frappáns bemelegítő sorokkal akartam kezdeni ezt a postot, de valahogy nem jött álltak össze a mondatok. Ha angolul írtam volna ez utóbbit, lehet hogy amolyan nem is bfejezetlen múltidőt használtam volna. Tessék elnézni ezt a felháborítóan magyartalan kezdést.

July 13, 2011

szerda délelőtt

Megannyi röpke rohanás színezi ezen hetemet. Közeleg a felvételim és mindenféle nyomtatás, fénymásolás, hitelesítés lép előtérbe. Azon felül meg minden egyéb. A minőségi élvezetért pedig a 35 fok felelős, már-már elképzelhetetlennek tartom a napi olvadás hiányát. Szóval ez ilyen júliusi vízkereszt. És ha már július, akkor felvételi másnapján, amikoris megtudom, hogy oké vagy kevésbé oké- következő reggelen már a tizenkilencedik életévemmel a hátamon ébredek. Összejön itt minden szépen sorjában. Már egyszer azt is meg kéne érjem, hogy ne találjak zaccot a kávém alján.
Amúgy jelen pillanatban a legjobban a hétvégét várom, az úticél ugyanis Pádis avagy Aranyos. Kicsi elvonulás a nagyváros forgatagából, igazi levegő belélegzése, fenyőerdők, hegyek, patak, forrás, miegymás. Bár az az igazság, -és én ezt fölöttébb szomorúnak tartom- hogy Aranyoson már annyi villa meg hotel épült, hogy nehéz lesz elvonatkoztatni a város jellegtől. Szerencsére, ez a jelenség inkább csak a főút környékén látható, mert természetesen a kocaturisták nagy része segget mereszteni megy a hegyekbe. Nem is bánom, mert milyen lenne már a Nagy Biharhoz eljutni, sorban állva, cédulát tépkedve az elsőbbségért...


July 8, 2011

Esti szószedet

Ismét bátorkodom valami újat biggyeszteni nem is oly vén blogomra.
Végre vége az érettséginek, meg minden egyéb energiavámpír efféleségnek. Pár hét múlva felvételim van, de amiatt nem aggódom. Meg úgy általában próbálok nem aggódni az elkövetkezendő dolgok miatt. Ennek érdekében semmi mást nem teszek, mint próbálom elhessegetni a kártékony gondolatokat.Ja, most előjött a békeharcos énem.

July 3, 2011

Süket fülek hallatán

Egy ötlet már alapjaiban megdőlhet, amennyiben annak részletei -a süket fülek hallatán-el sem jutnak a vita tárgya fázisba. Másrészről, ha el is jut, nem biztos, hogy helyes mederben áramlik tovább az információ. Ilyenkor a folyó kiönt és minden lucskos lesz. Ez pedig fölöttébb kedvezőtlen a józan gondolkodásnak. Communication failure. Biztosan mindenki átélte már. 

Vagy beszéljek inkább a társalgásban fellépő félreértésekről, kihagyásokről, elhallgatásokről, sumákolásokról? Idézem Hugh Laurie-t: "Newton társalgással kapcsolatos harmadik törvénye, ha létezne, kimondaná, hogy minden állítás feltételez egy ugyanolyan, ellentétes állítást." Nos, én ebben nem szándékozom kételkedni. Egyébként igazán pazar végignézni miként hullanak szét emberi kapcsolatok azon a bizonyos széles skálán. Például barátságok. Pár szezonnal ezelőtt még minden kúúl, frencsip forevör, písz end láv, ellenben az idő múlásával a vastag réteg konfetti egyre csak morzsolódik lefele. S a végén ott marad a nagy csupasz semmi. Már meg sem lep igazából. Nem tud. Végignézted már ugyanezt egy pár alkalommal, csak más volt az alany, de az állítmány...hát kedves olvasóm, az mindig ugyanaz. Mondhatni az ember rutinossá válik, flegmatikussá, hogy szinte már arcizom sem rándul a történtek közben. Mi okozna meglepetést? Jóformán a forgatókönyv sem változik. Ugyanazok a fordulatok, klisék, csavarok, magyarázatok. Na igen, a magyarazatok. Elnézést: magyarázkodások. Miért akar az ember mindig messiást játszani? Vagy csak önző érdekekből megpróbálni elhitetni a másik hülyével, hogy egy szent cél, dicső küldetés miatt lépett arra az útra, amelyik a borókásba vezet? No igen, azt benézte. Dehát most Istenem, tessék, csak tessék, ha úgy könnyebb a szegény pára szíve csücske. Majd aztán ne tessék siránkozni. Tegyen aképpen, amiképpen jónak látja. Csak gondolja meg jól, ha senki más nem látja helyesnek az ő választását.

Egyébiránt immáron hivatalosan is leérettségiztünk:) Azt hiszem, sokunknak gratulálhatok: Gratulálok! Az ország másik fele pedig....hát így járt. Mindennek megvan az ára. Köszöntem.

July 1, 2011

pár sor

       Ma befejeződött az utolsó érettségi vizsga is. Vasárnap eredményhirdetés, avagy a láncszemek felsorakoztatása leggyengébbtől a legerősebbig. Remény a vasláncban. Emellett meg egy korszak lezárul. Az osztályt már kiürítették, pedig jóformán még le sem érettségiztünk. Már rúgkapálnak minket kifele, mintha csak betolakodók lettünk volna. Amúgy szokatlan a dolgok folyása. Fura gondtalanul elterülni az ágyon és kikapcsolni az agyad. Még zúg, mint a Volga. Még egy darabig ez lesz. Friss az élmény, képlékeny és olyan valótlan. Kicsit nincs mit kezdeni vele. Persze az első nyújtózkodások már megropogtatják petyhüdt csontjainkat, és este pizzázunk. Megérdemeljük.:) Meg tervezünk. Aztán felvételizünk. Meg ki-ki a saját dolgát. Én személy szerint a harcművészet felé (is) kacsintgatok, mint valami új. Aikido.

June 29, 2011

Neszesemmifogdmegjól.

Felháborítóan nagy oktalanságnak tartom az úgynvezett gazdagodj-meg-gyorsan-az-Internet-segítségével típusú szemfényvesztéseket. Valamint hajmeresztően zavaró, hogy annyian bedőlnek neki. Álbölcselettel, óriáskarakterrel formázott mondatokkal teletűzdelt weblapok terjesztik az ígét, elég pár kattintás és milliomos leszel, de előtte még azt is megtudhatod, mi az élet értelme, vagy mi a siker titka és mennyi bátorság szükséges belevágni...gondolom ehhez külön algoritmus is letölthető.

June 27, 2011

vonatkozás

Későre jár. Menned kell. Elég bajt okoztál már ígyis. Nem tehetsz róla, te tehetsz róla.
Minden és semmi, örökös körforgásban ölelkezve, öldökölve, öklöndözve. Mindezt egymásért. Titkon egy másért. Senkiért. Semmit sem ért.
Egy vasat se. Csak egy élet vasalt le. Egy élet hasalt el,
rogyott térdre.
-Térdre, ha mondom!
Rontom-bontom. Kibontakozom s csak aztán oltalmazom magam, ha vagyok. Vagyok, aki vagyok.
-Te ki vagy?
-Te? vagy valaki más...
Vagy-vagy.
Vágy. Lehet. Talán illúzió, világtalan vízió.
Világos, mint a vakablak.
Csak te vagy túl sötét.

June 23, 2011

verses

 Íme itt a legújabb versem. Kommentár nélkül.


Papírhajók



Papírhajók húznak el

az égen

megrakva képekkel

még régen

elszegődtek társnak

talán

jók lesznek mártásnak

ha már

minden más üres

és fakó

korhadó s nyüves

a faló.

June 21, 2011

fúzió

         Találtam valami kis notepadbe mentett krikszkrakszot, pár hónapos lehet. Néhány Kispál dalszövegből gyúrtam össze sorokat és lett belőle ilyen fúziós valami.

June 20, 2011

brainstorming

                A mai nap roppant izgalmasan telt, visszaidézte a pár héttel ezelőtti paradicsomon kívüli állapotokat, mivel angol írásbeli végett 5(ÖT) óra hosszát ültünk a suliban. 11től 4ig. Mert az marha vicces, hogy bemegyünk 11re, érkezzen be mindenki szépen ahogy kell, de nehogy elkezdjük már időben, hanem majd csak 13 óra után, szóval aki arra számítana, hogy ebédre hazaér: ló****t. Amúgy a diák, az ilyen kiváltságos egyed, mert azt tartják róla így magasabb körökben, hogy remekül elvan 5 órán keresztül étel, ital és budipapír nélkül a keményebb időkben. Ugye beérik a szar is, ha már érettségizünk-kihat a szervezet alapfunkcióira is(megj: nekem ilyen utóbbi problémám nem volt). Szóval nagyon élvezetes volt az eltöltött idő, a délelőtt különösen alkalmasnak bizonyult egykis szúnyókára, ébredések között megoldva az inglis variantát. Néha így fátyolosan átfutott az agyamon, hogy jé, jövő héten már írjuk az angol érettségit is, de csakhamar rájöttem, hogy az most megy végbe. A testen kívüli élményig már nem jutottam el, mert mindig félbeszakítottak valami idióta kérdéssel, hogy ezt hogymongyák meg azmiaz, és mondjam már el a helyes válaszokat bbacdb dacbbbd ccccbbaaaddd betűk formájában.( ez NEM a helyes sorrend). No de három óra negyvenöt percig ott maradtam mert miért ne, aztán páran meglátogattuk a szomszéd gyrosost. 11 óra óta akkor éreztem igazán, hogy az élet szép. A nagy brainstorming után, amelyben én voltam a brain, igazán jól esett elkussoltatni a gyomrom. Merthogy végig ő beszélt hozzám. Erre csak utólag jöttem rá, úgyhogy most megyek és visszamondom a pszichiátriai kezelést.