Azért Várad, az Várad.
Az én váram, a te várad.
Jó végre hazatérni- suhan át a gondolataimban, míg a kocsiból elsuhanó fákra emelem a tekintetem. Mindeközben lennebb a torkomtól, de fennebb a gyomromtól egy kicsit összeszorul középen és ez a jó végre hazatérni visszájára fordul, mert sok szépnek is hátat fordít a kocsi, s benne én is.
De nem vész el.
A szerkesztői munkám során mennyi mindent tanultam úgy spontán, bele-a-közepébe módon és ami eleinte kapálózásnak tűnt, a végre egészen rutinosan ment már. Bár őszintén, ilyen mértékben lefáradva -emlékeim szerint- nem is voltam még. Jóllehet, közrejátszik az éjjel kettőig irodában ülés, sokadik pohár éjszakai kávé és miegyéb, a nonstop agyviharok, a hosszú műszak után még hajnalig tartó kimenők és aztán az a néhány keserves óra alvás(a fostos puha matracos ágyban), hogy aztán újrainduljon a kommunikációs gépezet, amely jóformán arról szólt már az utóbbi napokban, hogy a gép mutatta meg, hogyan mozdulnak a lelkek, de hogy a saját szájacskámból érdemeset kisajtolni, na az volt a legkeményebb meló.
Tudja mindenki, hogy mekkora sikere lett az Istvánnak, meg a számadatok is magukért beszélnek s én erről nem is, mert bárki olvashatja a fészbukon vagy a hírportálokon, tudjuk azt mi, ismerjük, jövőre Kolozsvári Magyar Napok - mégnagyobb, hosszabb, vágatlanabb.
 |
| Tetőkön trappol |
Két hét Kolozsváron. Ez volt eddig a leghosszabb tapasztalatom ezzal a várossal. S mint az történni szokott, egy helyet (vagy éppen bármi mást) a vele, a benne eltöltött idő hozza közelebb. S hát így voltam Tusványossal is egy hónapja, egy hét depresszió, míg újfent visszaszoktam a városi életbe. Kicsit macskásnak érzem magam ilyen szempontból, ragaszkodom a helyhez. Kolozsvárt is egészen megszoktam már. A maga hülyeségeivel is. A hatalmas tér leszűkült, egybefogható volt már s hát tartott, ameddig tartott.
Majd még vissza.
Mondjuk most nem after-tusványosan vagyok levert, csak még nem találom a helyem. Mehetnékem van, nagyon is. Bármerre.
Aztán, abba nem is szeretek belegondolni, hogy ősz jön s még egy év egyetem, mert a hideg futkos a hátamon, hogyan fogom visszarázni magamat abba is, jobbára újra bele kéne szeressek, ami jelenleg rohadtul hiánycikk és vakarózom az egész milljőtől. Az én privát problémám ez, a táguló perspektívák miatt talán- szétesek, annyi mindenbe foghatnék és fogalmam sincs mi az, amihez igazán húzna a szívem. Hosszú menet, de majd csak lesz valahogy. Addig meg ott az önmarcang, ha éppen kétségbeesni van kedvem. - tessék, csak tessék csipegetni a pillanatnyi gyengeségemből. -
(Még rakok képeket ebbe a posztba, hogy élvezhetőbb legyen és ne tűnjön olyan ömlesztett, hosszú kolbásznak.) És zenét. Az mindig jól jön.
Ja, és csakúgy slusszinfó: a Joomla egy szar, fúj.
Sign out.
