Árnyékok

 

Ütközések három részletben

3.

Ma két kávéscsésze van az asztalon. Mindkettőből ittam és egyiket se vittem ki elmosogatni. A helyzet az, hogy nem érdekel. Mit bánom én, hogy rendetlenség van. Nem tehetek róla - kiváltják belőlem. Nem lehet olyan könnyen megszabadulni a dolgoktól, ha azok lelkesek. Nem lehet olyan könnyen megszabadulni, ha nem akarok. 

2.

A következő áramütésig mindig pontosan annyi idő telik el, míg kiheverem az előzőt. Olyankor megnyugodok; biztonságban vagyok, elmúlt, mostmár nem érhet semmi. Aztán az érzés sarkon fordítja önmagát, és bebizonyítja, ismét tévedtem. Kicsi, rövid impulzus. Bizserget, szinte jólesik. De nem, ez nem az a fajta. Ez durva, tarkót püfölő mennydörgés. Meg villámok szerteszét, hogy beleszédülök és érzem, hogy lépteim szórakozottak és ténfergők, tekintetem zavarosan pattog össze-vissza. A testem egyik irányba halad, de a hirtelen hátamra nőtt szemek hanyatt-homlok rohangálnak fel-alá a láthatókon. Közben mennydörgések a különböző, testre kihelyezett pontokon, mígnem már semmit sem hallok a nagy robajtól és minden tompa lesz. Kétségbeesett idegállapot lesz úrrá rajtam, mert nem látom, hol van. 

Hiábavalóság úgyis. 

1.

Néha elképzelem, mi lenne, ha belebotlanék az utcán. Ha pont arra menne ő is, amerre én. Mindegy, hogy igazából semmi keresnivalója itt, de azért mindig találok valamilyen fiktív indokot az elképzelés hitelesítése érdekében. Miért ne, bármi megeshet. Aztán elgondolom, hogyan köszönnék és mit mondanék. Hogy ő mit mondana(vagy mit nem). Számtalan ilyen forgatókönyv létezik, amely mind rendezőt keres magának. Ja, optimális esetben a forgatókönyv szereplői keresnek rendezőt, hogy létezhessenek. De így csak lehúzott sorok vannak és radírozástól felsértett papír. Ez is a fejemben: tágas raktár. Még ő is belefér, bármekkora képtelenség is legyen. A bármekkora képtelenségek bárhová, bármikor, bármilyen telítettségi faktorok ellenére beszuszakolhatók. Olyanokra gondolok, mint hogy mi lene, ha belebotlanék az utcán. 

Hogy mi lenne? Köszönnénk és haladnánk tovább, ki-ki a maga útján.

Ütközések

látom már a csillagképed,
felsejlik egy ismert képlet.
lakhelye egy rég megunt
galaktikus horizont.

de vége van már az ütközésnek,
a csillagporzás kérészélet.
valami augusztusi földi égnek
lehetett utója. kívánj még egyet.

hátha majd egy következő,
semminek sem ellenkező
eljövő időszámítás
mos el minden ámítást.

és az űrben csüngő nehéz bolygók
lesznek a mattot kapott fagolyók.
úgy gördülnek alá a mélybe,
hogy tudják jól, ma van a vége

és innentől már nincsen semmi más.

Ózsé, 2014.09.28.

Csak a csönd meg a zaj

Csönd van egy ideje. Nem mindig az a kellemes, alig észrevehető, háttérben megbúvó nyugalmasféle, mert akadnak közben nyúlványos, ragacsos csöndek is; hanem alapvetően olyan csönd morajlik, amely várja a következő hangot. Kicsit feszült ebből kifolyólag, de azért jóleső. 

Újabban ilyen csöndben vagyok én magam, meg a székem másik felén egy cicussal (mert hol máshol alhatna legédesebben, ha nem a leglátogatottabb ülőalkalmatosságon). És nem történik semmi. Értsd: ez is olyan, mint a csend - ennek a semminek a mélyében is kavarog valami. Csak még nem tudom, hogy mi. Ha nem lennék olyan nyugtalan természetű, akkor simán hátradőlnék. Dehát én állandóan fortyogok valamin (s nem feltétlen a szó negatív vonzatában), és ja, ezen kéne gyúrni nem keveset. A macska lehetne a példaképem. Naphosszat szarik a világra, alszik, lazsál, aztán este bepörög. Amikor ennek a pörgésnek vége, alszik egyet. És ez így van jól. Nem böködi magát semmiért feleslegesen.

Szóval én írogatnék érdekeseket meg bármit, de nincs miről. Vagyis van, csak nem jönnek elő úgy, hogy leírjam őket. Emésztésre szoruló, hosszú belső párbeszédek rágcsálják, terelik a figyelmet. És persze, ezt is el kéne fogadni, csakhát a fortyogás...

Úgyhogy ma szép fotó sincs. Se vers. Se firka. Semmi.

Csupa giccs

Kicsit sem költői kérdések

Jaj Zsuzsi, hát mi ez a komolyság?

Nagyon elgondolkoztál az asztalnál? Már biztos mehetnéked van.
Mér? Mer nem vagyok állandóan vicces?
Nem röhögök a közösbe dobott poénon? Mert épp nincs kedvem?
Ja?
Mér nem jössz bulizni? Ne legyél már ilyen. Legyintesz rám, bazmeg?
Ha nem akarok, akkor nem megyek.

Furcsa vagy.
Egyik kategóriában sem vagy elég bennfentes. Nincsen teljes részhalmazod.
Ja, biztos mer ilyen vagy meg olyan vagy.
Maradj otthon, nézzél tévét? Vagy ne?
Magányos vagy? Úristen!
És ez gáz?
Meg akarsz ítélni? Van rólam képed? Ja, hogy csak a fészbukon...
Hülyét kapsz a parasztvakítástól?
Nem gondolkodsz pozitívan?
Vakarózol a tarka-színeskendős érzéki-érzékeny életimádó keletitanításokon csámcsogásoktól?
Jézusom, hát mit fogsz bevonzani...
Sosem voltam macskább. Vagy még annak se vagyok eléggé az.
Féllábbal mindenhonnan kifele?
Magányos vagy?
Ez normális?
Jaj ne legyél már ilyen!
Amit szerettek, én attól rosszul vagyok.
Tudok egy állatra vigyázni?
Bűntudatom legyen?
Hogy nem tudod mit akarsz?
Tessék?!
Mikor akarsz már dolgozni valamit?
Te nem tudod, mit akarsz?!
Komolyan?

Mi a baj?
Há mittomén.

Tények, nagyon röviden

Két igen fontos dolog történt máma:

1. mesteris művészfilozófus lettem.
2. cicám van. Miki.

Kertben kedden - fotóposzt

Oxigénes víz - vásznon akrilok

Szeptember

Nézd rózsáim,
A napnak szerepelnek
A mélyben halaim
Kenyérbelet esznek
Gyönyörű kertem van
Ott fekszem egymagam
Hatalmas kertem van
A fűben egymagam. (Kispál)