miénk itt a kert

szerda

bizonyos

Az a halvány sejtés, ami felüti a fejét és amire felkapod a fejed, mintha álmodból ébresztettek volna az életbe. Ez a halvány sejtés - ha megöntözöd és gondolattá növekszik, bizonyosságot virágzik benned. A legbelső bizonyosság viszont belül van. Nem tolakszik, nem harsánykodva, telipofával hívja fel magára a figyelmet; de megül és kivár. Ha egyszer felismered, befészkeli magát a fejedbe, bozótba vet ágyat és ott szendereg, míg téged vár. Hát várnia kell egy ideig, mert lehet, hogy először megijedsz tőle és ezer indokot, mint házőrzőkutyákat kötsz ki elé: az én fejemben aztán meg nem telepszik ez a lehetetlenség! - ami csak azért tűnik lehetetlennek, mert annyira összeegyeztethetetlen azzal a jól megszokott díszgyeptől a fejedben, amin eddig hevertél, hogy éles karmolás minden villanata a halvány sejtésnek. Ez bozót és szúr és vad és igazi. 

Aztán a sok ágacska lassan mindent benő, búrjánzik amerre útja van és megbarátkozol, barátoddá fogadod a bizonyosság tárgyát: elhiszed. Sőt, alig várod, hogy te is elindulj a bozótba; csak hogy az nem olyan egyszerű. Fel lett dobva a labda és nem akarod, hogy valami lekötött, megvadult örzőkutya szétharapja. A halvány sejtésért is sokat kellett keresgélni, a továbbiakhoz minimum türelem kell. Dehát az a feldobott labda...

És mégis, néha elsuhan a gondolat, hogy nem-e csak álmodban nézed révülten az életet és ha felébresztenek, semmi sem lesz, amit bizonyosságnak lehessen nevezni. 

Májusegy, száldobágyi erdő