365.

Nézem, hogy mit vegyek fel este. Ez fontos? Végülis ma - azt mondják - bármit lehet. Sőt: mindent, amit még nem. Vagy mindent, amit eddig is, de így , egyszerre, fullba'. Ereszd el a hajam. (Bár most tényleg, többször volt nagyobb menet egy akármilyen hétköznap estén, mint a bizonyos harmincegyedikén.) 

Szóval nézem, hogy mit vegyek fel. De nem is nézem teljes odaadással, mert még csak dél van és szeretném hirtelen rendbe tenni a szobát, és szeretném hirtelen rendbe tenni az életem és végre lezárni ezt az évet. Vannak ezek az időjárásjelentések, hogy számszerint hány fok van kint meg hogy ezt a számszerint hány fokot mennyinek érzékelheted. Ezt az utóbbi, számszerint 365 napot én speciel minimum kétszeresének érzékeltem. Na igen, olyan finomvegyes. De sok finom. Meg sok vegyes. De még több finom. És annál is több...bár nem is, annál több vegyes nem volt. Meg úgyis a finom a lényeg. És ha nagyon akarok, a vegyesből is ki lehet keverni valami legalább érdekeset. És hát Rust Cohle (True Detective) is aszondja, hogy If you ask me, light's winning. 

Jó most. Sok a jó. Csak hajat is kell mossak, meg vajon mit vegyek fel. Ja, talán ahhoz előbb szét kéne nézni, hogy mi van a szekrényben? Hát, most, hogy így...

Megyek, kitalálom a ruhát, kitalálok mindent, aztán meglátjuk, engem mi talál meg. Derűs az ég, süt a nap, hideg van és ez jó. Hullhatna a hó és akkor már igazán, nagyon meg lennék elégedve. Úh, ez meg elég gáz befejezés lett. Vagy na, mondom ezt én. Megyek is, mert meg kell nézni a szekrényt. Az éjjel nem alszunk.

Egyszerű szerda

Néhány egyszerű fotó szerdáról.

Karácsony

Itt állok fél seggel a karácsonyban. 

Sosem tudtam igazán, hogy a szemgödrömig hatoló köd mikor tisztul ki legalább annyira, hogy a következő lépést lássam. 

Aztán megtudtam: mindig a következő lépésnél. 

És közben volt minden. Sötét verem sokáig, aztán oh, nagyszerű csillogás, majd újra csend és bolyongás. Szinte kiszámítható a változás ritmusa és mégis, minden egyes alkalommal csontig repeszt a meglepetésszerű huszárvágás. Stornó. Vagy más: egyet fizetsz kettőt kapsz. 

Kecses homlokon ólálkodik egy komor felleg folyvást. Vagy átkúszik az egyenes gerincre és ott görnyeszti a kitartó csigolyákat. Nem akarok én ilyen elvontan fogalmazni. 

Itt állok a ködben és udvara van az utcai lámpafénynek. Telihold lesz. Én pedig nem látok magam elé, csak mindig a következő lépést ismerem biztosan, de azt is csak akkor, amikor lépek. Talán bizalmasabbnak kéne lennem az eljövővel szemben, hiszen megyek. De annyi mindent nem mondtam még el. Olyan sok helyen szeretnék lenni egyszerre és annyi mindent megtenni.
Elnézem a mellettem lévő embert, aki sűrű barázdákat szánt az aurámba és szeretnék egy kicsit benne élni. Nézni a szemével engem, nézni másokat, látni azt, hogyan szánt sűrű barázdákat az aurámba és milyen jó lenne látni, hogy már egyre szélesebb körben szánt az én telkemen, mert talán jó ott. És milyen kár, mikor nem láthatom, mert nincs itt. 

Olyan hatalmas az élet, hogy belesajdulnék szívesen. De akkor boldognak is kéne lenni ettől, mert az szép, hogy hatalmas az élet. És én is hatalmas vagyok benne. És milyen hatalmas az, hogy más hatalmas emberekkel metsszük egymás kicsi barázdáit. Jó volna megöntözni ezeket a barázdákat, de nem tudok sírni mégsem. Nem is kéne szomorúnak lenni, csak vidámnak, hiszen ezek igazán kedves dolgok. Akkor is, ha karcosak, akkor is, ha selymesek.

Megint van egy darab félig elrágott csont az ágyamon. A macska hozta ide, nagyon szeret az ágyamon rágcsálni. Most valamit megint talált; szimatol, kapargászik, aztán megsértődik a saját tévedésén és továbbáll. Már el is felejtette, előbb mi zavarta.

Azért jó lesz az élet. Olyan nagy, tágas, elfér benne az is, amit nem gondolnánk sose. Olyan izgi lesz, hohó! Csak meg kell érteni, hogy ez így működik. Olyan ez az élet, hogy bármi lehetséges. Fölösleges oldalvást azt figyelni, hogyan kamrol le az ideg a seggedről, miközben dugiban rágod a körmöd. 

Az élet alapvetően teljesen rendben van. 

cica

tessék, itt egy indokolatlan cica .gif

tvinpíksz

Volt egyetemen harmadévben egy feladatunk, amelyben párhuzamot kellett vonni gyerekkori énünk és a mostani között - magyarán, hogy mekkora marha állatok lettünk. Na jó, az igazság az, hogy ennél sokkal egyszerűbb címet kapott a téma: Akkor és most. Aha. Na jó. 

Szóval a kövi két csoda ezt ábrázolná. (A Twin Peaks hangulatú twin-királynős montázs tavaly készült és hát tegnap pedig megtaláltam a vonatos pulcsimat és elöntött a langy nosztalgia - muszáj volt ezt elkövetni. Éljen az ovi! )