Boldog új évet.

Jó, hogy vége a 60-as éveknek és nem jön újra el.

365 nap/év - évvég előtti nosztalgia

2014 utolsó napjait járjuk és kíméletlenül rámtört a lét/év/én-értékelés és beszarok a nosztalgiától, miközben az elmúlt évekről maradt fotókat nézegetem párás szívvel és háttérben bömböl a Queen. Micsoda patetikus hangvétel, te jó ég! És micsoda dolgok már!

Meg egyáltalán, itt pörgetem a filmet, mintha életem alkonyán köpnék vissza még egy utolsót, míg nem elégedetten vagy beletörődve végül kilehelném a maradék lelkemet. De hálistók ez nem alkony, sőt, valami szép napos délelőtt lehet, mert ezek a fotók aszondják itt nekem, hogy ez a Zsuska a legtöbb képen vigyorog meg somolyog és nyoma sincs annak a sok kakának, ami tetemesrészt helyet foglal amúgy érzékeny kis világában. Én nemtom hol van (talán a versekben, meg a rajzokban, meg az általam komponált fotókon vagy mittomén), de a megörökített cuccok másról árulkodnak. 

És talán pont a dolgok valódi lényegéről: hogy alapvetően olyan szép tud lenni az élet(ha hagyom) és olyan szép dolgok történtek velem, hogy csak na és én miért csak most látom ezt, mennyivel másabb lenne az egész folyamat, ha már helyben leesne a tantusz.

Ja, a megörökített cuccok alatt nem a szelfiket értem, meg a beállított, kigondolt vagy legalábbis annak hitt izéket, hanem azt, amelyet harmadik személy keccintett. Vagy mégis én, de a pillanat kedvéért.

Még a valóban, kifejezetten nagy marhaságok is megszelídülnek: nem olyan élesek már. Ami pedig még mindig éles, arra még kell számolni egy újabb adag időt. 

Meg vannak olyanok, amikért kár, amiből kéne még, ami nem lett elvarrva, vagy el lett, de még bököd.

Sokminden van.

Néztem ma a Christmas Carol Zemeckis verzióját és arra gondoltam, hogy értékelném, ha meglátogatna engem is három ilyen spirit, mert egyedül nehéz zöldágra vergődni ezzel a sok eltemetett haddal a fejemben. Sajnálom (már annak mondom, aki ezt olvassa), hogy ilyen drámai itt minden, főleg a nosztalgia, de mit tegyek mán, ha ilyen naonnaon mélyérzésű (és rögtön iróniával mentegetőző) írója vagyok ennek a neszekutyának. :) 

Na, hát'stenem.

365 nap/év sokat nyom a latba.

nem tom mit akartam még ide írni. 

visszapillantó

szia! -mondtad és még láttam
ahogy szedtem a földről fel az állam,
miután elpárolgott az élet
cseppekben csurogtak az évek
a homlokodon és nézd meg,
hiába volt a refrénem, a dalom
mára elzsibbadt, régi fogadalom
csak csurran-cseppen majd valami
ha úgy tetszik. -tessék már haladni
dudál a jármű, két lába
tán elvisz majd B-ből Á-ba.

Ózsé, 2014.12.22.

Plágium

Az Óperenciás tengeren és az Ideákon túl a másolat másolatának a másolatát találod.
Nincs benned semmi, ami hasonlít rád.

láttalak az utcán

láttalak az utcán és inkább nem néztem oda

sarkon fordultál én meg sarkon fordultam

nehogy megtudjam, mégis hogyan, mint és hova

tartasz, vagy inkább én tőled, úgyhogy

fogtam magam és fejjel mentem

a falvédőnek: bocsássa meg kérem

- most jövök le éppen -

őt meg arra láttam menni

párszor aludni meg enni

üvegfalakon túl

jár ő az utcán

ha menni kell szeretni.


Ózsé, 2014.12.15.

halva, sárnap

a konyha rejtett metafórákat rejt, instantcoelhói fotográfia 

"Sokat keres az én szívem,
hazahozza, kiönti.
A padlón vernek utolsót
halaim, aranyhalaim.

Így is van, sokat keres az én szívem."

(Kispál)

ember a holdon

Egy én az űrben - archív, hiteles felvételek

cím nélkül

2014.11.30.

az ősznek a copfja

úgy szedi irháját az ősz, mintha
decemberben mindent be kéne pótolnia
az évi termést
az évi átlagot
a kihullt hajak számát
döntések súlyát s árát

úgy szedi ráncba magát az ősz, hogy
meg ne látszodjék az a vasfog
tavasz, nyár után
- sokáig állt a bál -
és a barázdák mélyültek
míg gazdáik révültek.

fáradt most az ősz. úgy szedi egybe copfját,
mintha zsákba hányná vele múltját,
hogy hólepte kéményen eressze le
nektek: - nesztek!
most engem lepjetek meg.

Ózsé, 2014.11.27.

szokásszerint

mint lefolyóból a pumpa
úgy hozlak föl
gubancos, rossz szagú
emlékeimből.

Ózsé, 2014.11.25.

sok lelkes állat - fotópószt

"ébredj

szelídülj meg

mennyi 

kedves állat 

nyomja hozzád

 a nedves orrát

ez mennyország" 

(Lovasi)

elszállós poszt

ez most csak ilyen. még egy kis felhő, még egy kis repülés

amondó vagyok

nem az én ingem

pirossal beírt hiányzásom
van de nem tudom hogyan ásom
el hogy ne lássák mások
(á biztos van rá más ok)
csak eltűntem innen
és nincs nekem ingem
(nem veszem magamra)
olyasmi nem lesz énreám aggatva
amiért nem verném fogamhoz a garast
(vigyázzál, magadat azért el ne kapasd)
vagy bármit,
hogy jelezzem
ha fontos,
nevezzem
a nevén,
és érezzem,
hogy itt van
még emlékszem
mi volt az, amikor elmentem
most pedig jelentem: megjöttem
tévedtem,
találtam
mindent
és mégis
most hiányzik
valami
nem tudom
mi volt az
de nem az én ingem
(nem vettem magamra)
és nem az én fejemen
van most a korona

Ózsé, 2014.10.31.

folyamatos jelen

egyről a kettőre
nap-mint-nap a héten
mindig csak előre
fél lábbal a féken.

olyan - de szakasztott! -
mint az ovis jelem:
másnapra halasztott
folyamatos jelen.

találós-kérdezted:
ki lesz a zsákon folt?
(tudom, hogy élvezted)
előre kiszámolt

működések révén
nagyra nőtt az állat.
nevethetsz a végén,
de takard el a szádat.

Ózsé, 2014.10.30.

közhelyi gyilkosság

csak egy kikopott szőnyegcsík
ahol a legtöbben járnak
kiszáradt díszgyep sík-
ott csúsznak-másznak
aztán dördül a pisztoly
az is ni! csupasz, hej!
és oldalra dől minden
szép elhasznált közhely

majd tűzoltók jönnek
meg rendőr és mondják is
hogy itten kérem lőttek
jól van, megyünk, máris
az nem lehet, hogy minket
szó nélkül hagyjanak el
és a kiürült köz helyek
az idővel tűnjenek el.

Ózsé, 2014.10.27.

Kép: Yayoi Kusama

A kis óceán - Indián koromban

5. osztályos voltam és közelgett a farsangi ünnepség az iskolában. Nagy találgatások mentek, hogy minek is öltözzek: macska nem lehettem, mert az már uncsi (amúgyis megszállott voltam ebben a témában, bármikor szívesen vedlettem át emberi mivoltom a macska szerepkörbe - hát istenem, gyerekkor, de igazam volt), Szaddam Husszein is voltam már előző évben, úgyhogy most nagyon eredeti akartam lenni, hát úgy döntöttünk otthon - indián leszek. Még indiánruhát is találtunk, nem tom miért, de ott volt a szekrényben. Meg fejpántot, meg a trófeát, egy kiránduláson talált sastollat. (De mindenképpen nagytestű madárét.) Valami nyaklánc, deréköv meg egyebek, igazán autentikus voltam. Persze az ilyen ünnepségek velejárója, hogy be kell mutatkozzunk; ha neadjisten felismerhetetlen szétfolyt tükörtojásnak öltözik valaki, hát tudjuk már. 

Én persze nagyon eredeti voltam és bemutatkozásomat értelemszerűen versbe szedtem. Amit - és most jön a fészpalm - voltam olyan hülye, hogy elszavaltam az osztálytársnőimnek, akik között (most ugrik a majom a vízbe) hát persze, hogy minimum még egy indiánnak volt öltözve. Ennyit az eredetiségről. Valahogy így kezdődött: "Én vagyok az indián, Amerika őshazám". A másik két sorra sajnos nem emlékszem. 

De hálistennek a barátnőim emlékeztek. És mivel ábécésorrendben mutatkoztunk be, mindegyik előttem szavalta el a lopott költeményt. Akkor még nem ismertem a plágium fogalmát, de azzal együtt majd felrobbantam az idegességtől. Olyan kifosztottnak, kizsákmányoltnak és tehetetlennek éreztem magam! Most odaállok én, az autentikus indiánlány, valódi sastollal és saját tollból származó versikével, ja, már ha nem mondták volna előttem ugyanezt el kétszer. Na, most kire fognak utánozós majomként tekinteni?

Végülis rajtam és az érintetteken kívül kb. senkinek nem tűnt fel a dolog. Hogy az én tollaimmal ékeskedő népszerű kölykök így még népszerűbbek voltak, és ez engem kellemetlenül érintett? Kit érdekel. Csak én tudtam az igazságot. Egy tíz éves gyereknek ez igen fájó sztori. És ugyanúgy ma is szemétség.

őszbe állt idő - vizuál

meghülyülök

jóvanmár

vakító csönd van

vakító csönd van
a néni a neonmaradékon
csörtet körberöhögve
a fején, hogy neki
megint a maradék
jutalomfala- még
egy jutalomfalatot
kér az ég beborul
olyan bú meg bánat
a sekély szolgálat
a vén maradék
leborult cigivég
alig ég, ilyen éj
sose volt menedék
csak a csönd dorgálna
ha hagyná nála a lélek
de árnyénképek a falon
kísértetek éltetek
lettetek el-tetemek
de az élők még a falon
kísértenek árnyékként
de vakító csönd van a
házban az utcán a lényeg
elásva a kert végébe
de tényleg aranyból
volna, ha fénylik
a söröskupakod
a földkupacok
tetején ott csörtet
a néni a neonmaradékon
hű de vakító csönd van.

Ózsé, 2014.10.19.

kép az Art Sheep fészbukról van

nagyon összeszedett péntek esti poszt

Mióta megkezdődött a mesteri, hétvégente* többet gondolkodom, mint a hét összes többi napján együttvéve. Ma például (péntek) reggel 10-től majdnem este 8-ig voltam. Holnap reggel (szombat) 8-tól van menet és csak abban reménykedem, hogy a macska nem mászik az arcomra éjszaka, hanem marad a lábamnál. 

Ebben a kinti locsogásban meg félelmetesen nagy giliszták másznak mindenütt. Kerülgetve őket olybá tűnhet, énekazesőben szökdelek jobbra-balra. (De nem.) 

Ha már sikerült bevonjam a földi fürdő gilisztát, azt hiszem, nem könnyít a helyzetemen, ha most elkezdek esti matinéként terápiázni. Ja, vagyis Terápiázni. Na, mindegy. Legyen ez a poszt még koherensebb a következő két cicafotóval. Teháthogy a cirmos állatra gondolok. A másik én vagyok...

*hétvégén vannak óráim

Macskabunda 1

Macskabunda 2

kék virág, piros tüske

vasárnapi rajztáblás dolgok. "laitmotiv" nálam a szem, bármilyen kontextusba képes vagyok egy bazi szemgolyót odabiggyeszteni. (nyugodtan lehet spekulálni, hogy miért van ez a ragadványom és persze mit is jelent és miért, de én most nem taglalnám. amúgysem kicsikart jelenség.) 

tehát, jöjjenek a rajzok. kommentár nélkül.

Zsákmányállat

Őrszemek a Kék Lagúnában

Belégzés

Néha elfelejtek levegőt venni. 

Ezt megelőzően csodálkozom, hogy miért szorul a mellkasom. Aztán rájövök, hogy indokolatlanul több másodperce nem történt belégzés. Meg is örvendek ennek, majd egy ssssszzzz, és kilégzés.

Jó, ha ki-be jár az oxigén. Anélkül nehézkes.

Pedig az évek folyamán párszor már elakadt a lélegzetem. Úgy látszik, erre mindig figyelni kell; időben észhez kapni, hogy később se legyen fennakadás. Csöndes szemtanút állítani rá, komótosan követni az eseményeket és mikor ott van a pillanat, nem kiesni belőle - bokán bökni, hogy menjen tovább, ha meg is ijed olykor; nincs baj. Nem csak az ember hibás maga, hanem a világ is. És a világ, az egy elég fontos szempont és jókora nagy befolyás. Meg érted, hogy folyás. Mozgásban van tehát, nem áll le, még ha örökkévalóságban körkörösen rohangáló veszett állatoknak is tűnhet egy lélegzetvisszafojtott töredék - azért csak megy az tovább: az emberi felfogás a lassú. És akkor kell jöjjön a böködés, eriggyél, szívjad be és ki, be és ki.

Ha meg már a lemondás környékez, jönnek a meglepetések. Például, hogy a PLATFORM Magazintól (http://www.platform-mag.co.uk/) visszaírtak nekem, hogy teccik a melóm, és publikálni kívánják az egyik fotósorozatom a következő számba. És még ilyenkor is venni kell a levegőt tovább, be és ki, be és ki. Na, ilyenkor meg aztán főleg. :)

Szóval mindent meg kell próbálni, ezt mondogatom magamnak folyton. Pláne a ki-belégzést, hogy működjön a folyamat. Nehéz.

http://cargocollective.com/neszekutyakeksz/Humidity

Polaroidizáló

10.07.

"That's me in the corner
That's me in the spotlight
Losing my religion
Trying to keep up with you
And I don't know if I can do it
Oh no, I've said too much
I haven't said enough

I thought that I heard you laughing
I thought that I heard you sing
I think I thought I saw you try"

Árnyékok

 

Ütközések három részletben

3.

Ma két kávéscsésze van az asztalon. Mindkettőből ittam és egyiket se vittem ki elmosogatni. A helyzet az, hogy nem érdekel. Mit bánom én, hogy rendetlenség van. Nem tehetek róla - kiváltják belőlem. Nem lehet olyan könnyen megszabadulni a dolgoktól, ha azok lelkesek. Nem lehet olyan könnyen megszabadulni, ha nem akarok. 

2.

A következő áramütésig mindig pontosan annyi idő telik el, míg kiheverem az előzőt. Olyankor megnyugodok; biztonságban vagyok, elmúlt, mostmár nem érhet semmi. Aztán az érzés sarkon fordítja önmagát, és bebizonyítja, ismét tévedtem. Kicsi, rövid impulzus. Bizserget, szinte jólesik. De nem, ez nem az a fajta. Ez durva, tarkót püfölő mennydörgés. Meg villámok szerteszét, hogy beleszédülök és érzem, hogy lépteim szórakozottak és ténfergők, tekintetem zavarosan pattog össze-vissza. A testem egyik irányba halad, de a hirtelen hátamra nőtt szemek hanyatt-homlok rohangálnak fel-alá a láthatókon. Közben mennydörgések a különböző, testre kihelyezett pontokon, mígnem már semmit sem hallok a nagy robajtól és minden tompa lesz. Kétségbeesett idegállapot lesz úrrá rajtam, mert nem látom, hol van. 

Hiábavalóság úgyis. 

1.

Néha elképzelem, mi lenne, ha belebotlanék az utcán. Ha pont arra menne ő is, amerre én. Mindegy, hogy igazából semmi keresnivalója itt, de azért mindig találok valamilyen fiktív indokot az elképzelés hitelesítése érdekében. Miért ne, bármi megeshet. Aztán elgondolom, hogyan köszönnék és mit mondanék. Hogy ő mit mondana(vagy mit nem). Számtalan ilyen forgatókönyv létezik, amely mind rendezőt keres magának. Ja, optimális esetben a forgatókönyv szereplői keresnek rendezőt, hogy létezhessenek. De így csak lehúzott sorok vannak és radírozástól felsértett papír. Ez is a fejemben: tágas raktár. Még ő is belefér, bármekkora képtelenség is legyen. A bármekkora képtelenségek bárhová, bármikor, bármilyen telítettségi faktorok ellenére beszuszakolhatók. Olyanokra gondolok, mint hogy mi lene, ha belebotlanék az utcán. 

Hogy mi lenne? Köszönnénk és haladnánk tovább, ki-ki a maga útján.

Ütközések

látom már a csillagképed,
felsejlik egy ismert képlet.
lakhelye egy rég megunt
galaktikus horizont.

de vége van már az ütközésnek,
a csillagporzás kérészélet.
valami augusztusi földi égnek
lehetett utója. kívánj még egyet.

hátha majd egy következő,
semminek sem ellenkező
eljövő időszámítás
mos el minden ámítást.

és az űrben csüngő nehéz bolygók
lesznek a mattot kapott fagolyók.
úgy gördülnek alá a mélybe,
hogy tudják jól, ma van a vége

és innentől már nincsen semmi más.

Ózsé, 2014.09.28.

Csak a csönd meg a zaj

Csönd van egy ideje. Nem mindig az a kellemes, alig észrevehető, háttérben megbúvó nyugalmasféle, mert akadnak közben nyúlványos, ragacsos csöndek is; hanem alapvetően olyan csönd morajlik, amely várja a következő hangot. Kicsit feszült ebből kifolyólag, de azért jóleső. 

Újabban ilyen csöndben vagyok én magam, meg a székem másik felén egy cicussal (mert hol máshol alhatna legédesebben, ha nem a leglátogatottabb ülőalkalmatosságon). És nem történik semmi. Értsd: ez is olyan, mint a csend - ennek a semminek a mélyében is kavarog valami. Csak még nem tudom, hogy mi. Ha nem lennék olyan nyugtalan természetű, akkor simán hátradőlnék. Dehát én állandóan fortyogok valamin (s nem feltétlen a szó negatív vonzatában), és ja, ezen kéne gyúrni nem keveset. A macska lehetne a példaképem. Naphosszat szarik a világra, alszik, lazsál, aztán este bepörög. Amikor ennek a pörgésnek vége, alszik egyet. És ez így van jól. Nem böködi magát semmiért feleslegesen.

Szóval én írogatnék érdekeseket meg bármit, de nincs miről. Vagyis van, csak nem jönnek elő úgy, hogy leírjam őket. Emésztésre szoruló, hosszú belső párbeszédek rágcsálják, terelik a figyelmet. És persze, ezt is el kéne fogadni, csakhát a fortyogás...

Úgyhogy ma szép fotó sincs. Se vers. Se firka. Semmi.

Csupa giccs

Kicsit sem költői kérdések

Jaj Zsuzsi, hát mi ez a komolyság?

Nagyon elgondolkoztál az asztalnál? Már biztos mehetnéked van.
Mér? Mer nem vagyok állandóan vicces?
Nem röhögök a közösbe dobott poénon? Mert épp nincs kedvem?
Ja?
Mér nem jössz bulizni? Ne legyél már ilyen. Legyintesz rám, bazmeg?
Ha nem akarok, akkor nem megyek.

Furcsa vagy.
Egyik kategóriában sem vagy elég bennfentes. Nincsen teljes részhalmazod.
Ja, biztos mer ilyen vagy meg olyan vagy.
Maradj otthon, nézzél tévét? Vagy ne?
Magányos vagy? Úristen!
És ez gáz?
Meg akarsz ítélni? Van rólam képed? Ja, hogy csak a fészbukon...
Hülyét kapsz a parasztvakítástól?
Nem gondolkodsz pozitívan?
Vakarózol a tarka-színeskendős érzéki-érzékeny életimádó keletitanításokon csámcsogásoktól?
Jézusom, hát mit fogsz bevonzani...
Sosem voltam macskább. Vagy még annak se vagyok eléggé az.
Féllábbal mindenhonnan kifele?
Magányos vagy?
Ez normális?
Jaj ne legyél már ilyen!
Amit szerettek, én attól rosszul vagyok.
Tudok egy állatra vigyázni?
Bűntudatom legyen?
Hogy nem tudod mit akarsz?
Tessék?!
Mikor akarsz már dolgozni valamit?
Te nem tudod, mit akarsz?!
Komolyan?

Mi a baj?
Há mittomén.

Tények, nagyon röviden

Két igen fontos dolog történt máma:

1. mesteris művészfilozófus lettem.
2. cicám van. Miki.

Kertben kedden - fotóposzt

Oxigénes víz - vásznon akrilok