Vasárnap Barátkán - fotóposzt

"Erdő voltál, sűrű erdő
Bolyongtam benned
Kerestem a szívem helyét
Kövek közt, a fák alatt

Folyó voltál, én a hal
Etettél, itattál
Hullámok alá rejtettél
Sodortál magaddal (...)"
Kistehén: Szép volt mind és igaz

ezt is elhiszem magamnak -

A két évvel ezelőtti (link) Kistehenes bejegyzésem óta vagy én lettem melankólikusabb, vagy a Kistehén zenéje. Volt egy időszak, amikor mindent a sötétben szerettünk volna csinálni, hogy aztán azt is elvigyük magunkkal. Ma már az is elég lenne, ha - miután leráztuk magunkról a sok szart -, az alánkfújó széllel kerekedhetnénk fölül mindenen, mindenkin. Mint a galamb. De ez a kicsavart dalszövegrészlet-fűzér elcsépelt mutatvány, na. Nem is írok ilyesmit.

Amit az előbbiekben érthető, magyar szavakkal szeretnék kifejezni az az, hogy az utóbbi három Kistehén lemez kísértetiesen közelre sodródott mellém az elmúlt években. Hangulatilag. Hozzáállásilag. Húdetudokbeszélni. Ööö, tehát hogy az élettörténéseknek baromi hiteles háttérzenéje vagy összefoglalója vagy izéje. (Jó, most azonnal be kéne csuknom az internetet, az az igazság.) 

Na de ezek a metszéspontok most, visszanézve realizálódnak bennem; amit a felidézés pillanatában érzek egy-egy állomásnál, azt az adott dal-asszociáció erősíti meg - vagyis az, amit az a dal jelent, vagy éreztet. 

Impresszionista fotó valamelyik KSTHN koncertről.

 Annyi szép dolog történt már és annyi kevésbé szép, ami mostanra vagy megszépült vagy inkább nem gondolunk rá. És hiányok, hiányzások vannak. Ennek ellenében pedig remények, persze, de gyomorösszehúzó kérdőjelek is. És az ide-oda vetődés, úgy táncolva, ahogy a szél mozgat. Nem kell a cseszegetés - legyen csak az, ami éppen van, aztán majd lesz valahogy. 

Aszondják fiatal vagyok, hagyjam a bánatba (háde pont hogy oda!) a nosztalgiázást meg a melankóliát. Jól van - mondom - de mit tegyek, túl sokat kattogok a Filozó fián. És ráadásul még Kistehenet is hallgatok...

Na kész, heló bánatos értelmiség, találkozunk szombaton nyóckor a Moszkvában. Lemezbemutatás lesz.
-

Atom Heart Mother in the Sky

Kéne valami Pink Floyd muzsika a fülembe reggel, míg megyek az utcán. Eszembe is jut egy jó szám, elég hosszú ahhoz, hogy elég legyen, míg elbattyogok a színházba. 

Be is rakom a The Great Gig in the Sky című nótát (milyen jól beterveztem mindent!), majd csalódottan konstatálom, hogy a huszonvalahány perc helyett csak kettő és felet kapok. Ráadásul még demó is. A sok dumáról nem is beszélve.* 

Hát rendesen le vagyok sújtva. Ez volt - mondom -: reggel fél 9-kor.

Jelenleg este fél 9 van és mint áramütés nyillal belém, hogy a Great Gig bármennyire is great, de sosem volt huszonvalahány perc és nem is azt akartam hallgatni amúgy, hanem EZT:

(további szép álmaim)

*tehát alapvetően egy totál más albumot t̶ö̶l̶t̶ö̶t̶t̶e̶m̶ ̶l̶e̶ szereztem be előző este

Az elme útjai kifürkészhetetlenek.

Márciuska

Jól megérdemelt vasárnapi ebéd után édes a bor.

Lehet, írok ma egy verset, de az is lehet, hogy nem. (Esős március elsején mit predesztinál a népi megfigyelés?)

Jó lesz az év? Már a második évszak küszöbén álldogálunk, pedig isten biza olyan, mintha csak most lett volna Szilveszter. Pedig isten biza olyan, mintha már egy fél éve nyakig járnánk 2015-ben. Nem tudom, mi történt eddig, volt-e jelentős részlet (vagyis volt, sőt, több is, de mintha az emlékezetem kitágult volna) - nem tudom; vagy csak a harcok, azok a mélyen vívottak véstek minden egyes nap újabb vonalkát a falra? A harcok szeretik a rivaldafényt és könnyen érik el, hogy minden más és fontos dolog csak kósza villanás, egy kiégett folt maradjon az emlékezetben. Volt ott valami, de mi az? És miért nem ugrik be rögtön?

És miért nem gondolok semmi használhatóra, amit érdemes is legyen ide lenyögni? Amúgy igazán béna dolog egymásután annyi kérdőmondat, ha szinte csak kérdőmondatokból áll egy bekezdés. Tényleg, baromira irritál és mégis csinálom. Le kéne szokjak róla. Ja hát, mondhatnám, hogy a fejem is kérdőjelek tárháza, de az is béna és kiszámítható hülye mentegetőzés erőltetetten fennkölt csomagolásban. A kimagyarázás, az megy.

De nem akarok kimagyarázni. Nem akarok megmagyarázni, észérvelni. Levonni következtetéseket többszakaszos okozatrendszerből. Nem kell okos üzenet. Nem kell izzadt, erőkifejtésből származó elmélet. Erőlködésmentes, elernyedt (de nem kilazult) idegszálak tiszta felismerése, ami annyira tiszta és olyan logikus és magától értetődő, hogy kardozás nélkül magaménak érzem. 

Asszem mindenre egyszerű a válasz. Meg a dolgok alapvetően egyszerű és átlátható módon műlödnek, ha félretesszük a sok okoskodást. Dehát mi is NAGYON okosak vagyunk, persze, ami csöppet megnehezíti a derűs, égszínkék értelem felragyogását. Például, ott vannak az érzelmek.

És akkor jöhet a jól megérdemelt vasárnapi ebéd után a bor. Az az édes.