agy-lék

De alapjáraton minden rendben van.
Nem írok semmit magamra.
Te se írj magadra hülyeségeket.
Törölj minden eddigi téves elképzelésed,
minden gyáva megnyilvánulási formád,
minden bűntudatod,
minden alter egót, akik csak visszahúznak,
minden olyan szót, mozdulatot, bármit, amely történt, de bár ne, vagy nem történt, de bárcsak.
Vagy mindegy, csak legyen minden rendben.
Valahogy úgy.
Valahogy mégis.
Csak ne a gép mutassa meg, ahogyan mozdul benned a...
lélek.
Vajon most perpillanat hogy érzi magát a sinusritmusom?
És az agyhullámaim?
Aggódom. Nem magam miatt.
Nem nem. Az egy dolog.
Csak égeti a szememet ez az erős fény. Olyan szivárványos. Tényleg, ha mindenkinek van ugye szivárványhártyája, miért nem látunk szivárvány átmenetesnek mindent? Lehetne.
Ja igen. Erős fény. Meg füst. Füstgép, azt hiszem.
Az, az.
Meg az a sok vektor, amelyek metszik egymás pályáját.
Na, mi a pálya?
Beszélj. Mondjad. Fossad a szavakat, légyszíves. Ilyen naturalistán, szörnyűséges igazságokat akassz ki a homlokodra, amelyeket még te sem hiszel el.
Szófosás.
Tenger, bazd meg!
Nem is tudom, mirefel, de jól esik ezt, így, ilyenfélén.
Csak úgy. Köszönöm.
Puska kellett volna, bazdmeg.
Hát tudok én így is?! Mert muszáj? Nem erőszak a disznótor. De marhára finom. (Ugye, vágod ezt a finom ellentétet, ezt a szellemességet? Na, reméltem is!)
Kicsit skizó ez az egész. De nem gáz, nincsen semmi problematika.
Te csak menjél nézzed a tévét, mert a belső film hosszú álom. Szevasz.