Egy szerkesztő élete, vol. 2

Nohát az utóbbi négy napot hirtelen nem is tudom, hogyan kéne összefoglaljam.

Nem baj, elkezdem valahol, aztán majd jönnek a flashbackek.

Például ott, hogy épp hull rám a plafon. Szolidan szitál a fehér por, néha néhány darabka vakolat is - ércsük, gyün az égi áldás. Itt a TIFF-házban történik az egész amúgy. Mert éppen - a legutóbbi, értsd: első volumét az itteni kluzslájfomról ott hagytam abba, hogy még amott voltunk, a másik helyen. Vasárnap óta TIFFben élünk.Töltök is róla fotót, ide emez mondat után.

Megnyugtató érzés, hogy azóta disznóólnak néz ki  a hely. Bélaktuk rendesen.

Van vagány teraszhelyisége is, ott kolbászolunk kávék társaságában, amikor már nagyon kivan a...fülünk is a szerkesztgetéssel. Meg a kommunikációval.

Abszolút világbéke.

Apropó kolbász. Aki nem tudná, ez nagyon komoly szakszó. Ugyanis a kolbász, az honlapra mász, ott tőtögessük a belevalókkal. Ha még most se lenne világos, -amit kifejezetten nem is csodálnék- tehát, hogy a magyarnapok.ro-n megtalálható napra osztott hírfolyamok összessége a kolbász. Egy darab cikk, sok írással benne. És ha már kaja téma, akkor zakuszka. A zakuszka, kérem szépen, az is vegyestál, de fészbukos és napi történések fotóalbuma. Végülis az a helyzet, hogy a napi történésekről nem tudok mit írni, mert az nagyjából statikus. Olyan tizenegytől beüzemelünk és éjjel 12ig(vagy azon is túl) nyomjuk a kommunikációt. Úgyhogy biztos vagányos a magyarnapok, nemtuthassuk, de minden másra ott vannak a békapott tudósítások, ugye. Köztes időben baromi mennyiségű idiotizmus hangzik el, betudhatólag a fáradásnak, persze meg a fennmaradó szabadidő bölcs eltöltésének- nyilvánvaló, hogy az écakai életminőségről beszélek.

Magyarnapozz Holddal

Ha az ember történetesen nem kolozsvári, erősen meglehet, hogy kissé idegennek érzi még az itteni éjszakai életet. Ezért is volt felettébb izgalmas látni a hétnek már a harmadik napjára kialakulgató törzs-társaságokat egy-egy helyen.* Nem is vagyunk olyan távol egymástól. Főleg, ha éppen egy szép örömzenélés kellős közepébe csöppenünk hajnaltájt az Insomniában: né, LoviBandiék felmentek a bárba. No de a spontán életigenlés nyilvánvalóan ellenpólust is vonzott: ez az éjszakai destruktív-filozófiacsokor című fejezet arról, hogy az élet bizonyos területei miért és milyen mértékben kellemetlenek. Akartam írni: szar, mert végülis így hangzott el a konverszációs partner szájából, de meggondoltam magam.

Reám emelte az orcáját, míg sövényt rendeztem az objektív elé - manuál effekt, amúgy közönségtaNálkozós fotó.

Egyébként a New Yorkban humoros az élet. A tegnap este külcsínje szellemesen finom volt: lemezlovas a házban, Generáció banner a helyén, és bizonyos kék-tablettát reklámozó óriásplakát a falon, amelynek hirdetett termékét voltaképpen az est folyamán ingyen osztogattak a főtéren.- Nemtudhassuk sohsenem.

No de a romantikus hangtvételre is rá lehet kapcsolódni. Például olyan izgalmas kérdésekkel, hogy az a szépszemű fiatalember vajon ott lesz-e másnap este a kocsmába, valamint hány szívkamra szükséges egy ember szervezetébe, hogy optimális mennyiségű tárhellyel rendelkezzen...

Hálistennek a Kolozsvári Magyar Napok hossza kedvez ezen feleletnek, ugyanis ha minden igaz: a folytatásból megtudjuk.

Majd még írok.

Olvassatok magyarnapok.ro-t és Kólozsvári Magyar Napok fészbukját.

   

*Nagyon kedves folyamat ez. A Moszkvára emlékeztetett. AHogy lassanként feltérképezem az embereket, a helyet, és otthonossá válik. Ott honossá válok. Asszem meg tudnám szokni az Insomniát. Vagy a New Yorkot. Normális budival és prelűdként az előbbihez.)

ezt meg csakúgy. helló.