Karácsony

Itt állok fél seggel a karácsonyban. 

Sosem tudtam igazán, hogy a szemgödrömig hatoló köd mikor tisztul ki legalább annyira, hogy a következő lépést lássam. 

Aztán megtudtam: mindig a következő lépésnél. 

És közben volt minden. Sötét verem sokáig, aztán oh, nagyszerű csillogás, majd újra csend és bolyongás. Szinte kiszámítható a változás ritmusa és mégis, minden egyes alkalommal csontig repeszt a meglepetésszerű huszárvágás. Stornó. Vagy más: egyet fizetsz kettőt kapsz. 

Kecses homlokon ólálkodik egy komor felleg folyvást. Vagy átkúszik az egyenes gerincre és ott görnyeszti a kitartó csigolyákat. Nem akarok én ilyen elvontan fogalmazni. 

Itt állok a ködben és udvara van az utcai lámpafénynek. Telihold lesz. Én pedig nem látok magam elé, csak mindig a következő lépést ismerem biztosan, de azt is csak akkor, amikor lépek. Talán bizalmasabbnak kéne lennem az eljövővel szemben, hiszen megyek. De annyi mindent nem mondtam még el. Olyan sok helyen szeretnék lenni egyszerre és annyi mindent megtenni.
Elnézem a mellettem lévő embert, aki sűrű barázdákat szánt az aurámba és szeretnék egy kicsit benne élni. Nézni a szemével engem, nézni másokat, látni azt, hogyan szánt sűrű barázdákat az aurámba és milyen jó lenne látni, hogy már egyre szélesebb körben szánt az én telkemen, mert talán jó ott. És milyen kár, mikor nem láthatom, mert nincs itt. 

Olyan hatalmas az élet, hogy belesajdulnék szívesen. De akkor boldognak is kéne lenni ettől, mert az szép, hogy hatalmas az élet. És én is hatalmas vagyok benne. És milyen hatalmas az, hogy más hatalmas emberekkel metsszük egymás kicsi barázdáit. Jó volna megöntözni ezeket a barázdákat, de nem tudok sírni mégsem. Nem is kéne szomorúnak lenni, csak vidámnak, hiszen ezek igazán kedves dolgok. Akkor is, ha karcosak, akkor is, ha selymesek.

Megint van egy darab félig elrágott csont az ágyamon. A macska hozta ide, nagyon szeret az ágyamon rágcsálni. Most valamit megint talált; szimatol, kapargászik, aztán megsértődik a saját tévedésén és továbbáll. Már el is felejtette, előbb mi zavarta.

Azért jó lesz az élet. Olyan nagy, tágas, elfér benne az is, amit nem gondolnánk sose. Olyan izgi lesz, hohó! Csak meg kell érteni, hogy ez így működik. Olyan ez az élet, hogy bármi lehetséges. Fölösleges oldalvást azt figyelni, hogyan kamrol le az ideg a seggedről, miközben dugiban rágod a körmöd. 

Az élet alapvetően teljesen rendben van.