ütközés

Ha sokág ütközik vele, lassan kiütközik rajta s a tünetekből szépen lassan összeáll egy diagnózis. Aztán, hogy ez a diagnózis amúgy kellemes hangzású, vagy aggasztó, mert elkerülhetetlen s kérdéseket felvető, helyzettől függ. Megütközik a dolgon, de nem tud, egyszerűen nem tud szó nélkül elmenni mellette. Gyakorlatilag meg...kikapcsol. Letekeri a volumét. Akaratlanul. Tejóég.

Jól fejbevágja. Várja, hogy magához térjen. Mi ez?

S furcsállja közben, hogy este 7-kor már szinte töksötét van, ami jó, örül neki, mert volt már úgy, hogy éjszakai sétája közben kémlelte a lilásszürke szmogos eget s hiányolta azt a mély, mindent beterítő sötétséget.

Na, ha van balladai homály, akkor ez tömény prózai esti égbolt. 

Az élet néha jól pofáncsapja. Profánul kissé, de legalább lényegretörő.S nagyon szeretne visszavágni. Vagy legalábbis rendszerezni a tenyérnyomokat ar arcán, mit miért mikor hol kitől satöbbi. Vagy aztán láthassa a fától az erdőt.

Hogy aztán az arconcsapás után édes legyen a simogatás. 

Meg ilyesmi.

Az évek leforgása sem egyenlő mindenkinél. Egy év rengeteg információt hordoz magában, amelyet a kedves emberlény vagy hagy, hogy hasson rá, vagy bekötött szemmel ignorálja az egészet, mert fél szembenézni, aztán meg visszanézni s integetni neki. Lehet, hogy egy év-semmi. Lehet, hogy minden. Van, akinek 10 év is semmi. Van, aki egy év alatt is meghazudtol tízet.

Emberfüggő. 

Ha jelen van az ember.

Ha nem, akkor meg csak függ ő.