Faváll Vili vall

Faváll Vili vagyok és szeretném megosztani önökkel élettörténetem egy részét. Ritka genetikai betegséggel születtem ugyanis, mely szerint favállú vagyok. Értik? Nem vállfa, ez nem szósorrendi hiba. Favállam van és ez sajnos számos megalázó helyzettel illetett meg engem.

Jaj, nagyon keserves az egész! Minden ott kezdődött, hogy már anyukám hasából is hasábot csináltam különös testszerkezetem miatt. Szögmérő kellett császárszületésemhez, pedig ez nem is olyan király dolog! Hát értik, na. A tartásom mondjuk példás, úgy vágom a vigyázzállást, hogy anno beszart tőlem a tornatanár, mondjuk a pihenjnél akadtak gondok... Meg folyton azt mondják milyen merev vagyok.

Na aztán képzelhetik, iskolában minden csúfság tárgya én voltam, akkor kaptam a Faváll Vili nevet, aztán ez az egész história ellehetetlenített a boldogságtól egészen! Kabátokat meg sálakat aggattak rám, pedig folyton mondtam én, hogy nem vállfa, de hiába...

Aztán a csajozásaim mind-mind katasztrófába torkolltak. Trollkodtak velem örökké a lányok, szórakozásból meg fogadásból kikezdtek velem, a szívemet ripityára törték és otthagytak. A diszkóba’ se volt jobb. Mindenki lötyögött meg rázta amilye vót, én bezzeg steptáncon kívül többre nem nagyon vittem. No de az volt még izgalmas, amikor azok a marha jampecok fel akarták gyújtani a vállam. Feszt kérdezgették: “kérsz egy tüzet?” Mondtam nem dohányzom, de ezek jöttek a gyújtóikkal, én meg fostam össze magamat az ijedtségtől. Nem szeretem a tüzes dolgokat. Télen reszketek, ha tüzifát emlegetnek, nehogymá valaki megérezze bennem a lehetőséget...Mint azok a tüzes tekintetű léánkák, akiktől úgy kellett elszökjek, ó, hogy röhögtek utána a markukba’…Ejj, nem szép, nem az.

Aztán egyszer az is megesett, hogy hűvös volt, jól felöltöztem, vendégségbe mentem, ott úgy megnéztek a három rend frissen vasalt ruhával magamon, hogy tüstént be akartak gyömöszkölni a ruhásszekrénybe, nyakamba valami szagos levendulás nyavalyát akasztva a molyok ellen. Ó, micsoda szégyen.

Immáron súrolva a hatvanat, még azt elmondanám, hogy a strandolásról is leszoktam rég, mert egy dolog, hogy a vízben fuldokolva röhögtek a kis marhák, de valami biológus vagy mi az anyámkínja el akart vinni egy cserép földben, hogy beültessen a kólozsvári arborétumba. Mondjuk na, az egy dolog, hogy tavasszal néha kihajtok, dehát más azt épp az orra hegyére vagy az állára nőveszti, na, oszt mégsem akarják oltogatni, csíráztatni őket.

Azt hiszem, a jövőben megszervezünk egy tüntetést a jogainkért, mégpedig fatökűekkel, falábúakkal és fafejűekkel karöltve. Mert van élet a rozsdamentes acélon túl!