Az, hogy valahol vagy nem garancia semmire. Nagyon OTT KELL LENNI, hogy ne csak lássanak, de észre is vegyenek. Ideális esetben ez csípőből megy, mondhatni természetes módon, semmi erőltetés, semmi vértizzadás. Merthogy mittomén, egyszerűen úgy simulsz bele a folyamba, mintha mindig is ott lettél volna. Aztán vannak nem-ideális esetek is. Amikor minden elszalasztott önláttatás azon kétség salakját piszkálja fel, hogy ez bizony halvány sávot koptat az arcodon. De ez már nem a természetes simulás. Ez súrlódás. (meglehet, hogy csak az agytekervényeid súrlódnak, de veszettül és igazából üldözési mániás, túlparázós idegbeteg vagy, nem tudhassuk sose) (vagy csak rohadtul keresed a helyed a felfordult viszonyok közt) (a fene gondolta, nemrég még minden annyira más volt) (de azért most mégis jobb, vagy nemtom).
Hát szóval, kell legyen a zsebedben több darab papírka. Párhuzamosan, nem egymást kizárandó. Kizárandó majd akkor, ha olyan nyilvánvaló a bizonyosság, hogy szinte ordít. Akkor úgyis minden megy magától: a belesimulásról van szó. Ám addig még sok liter víz folyik le a falról és a szomszéd is elázik bele. Azért hátha mégis csak a túltekert agy traktál hülyeségekkel és minden sokkal egyszerűbb és simább és lazább, mint amilyen megvilágításban leledzik jelenleg.
Álmos vagyok.
No comments:
Post a Comment