Megint az van, hogy écaka kap el az írhatnék. Helyesbítek: most csak bemásolom a múlt éjjeli termést. Ezekben az a legviccesebb, hogy másnap csak nézem, hogy na ezt meg hogy és miért, s megerőltető visszaemlékezni a kiindulópontra, ami végülis okozta a szófosást. Na tessék. most meg már illetlenül is fogalmazok. Nos. Cím nélküli valamicsoda következik Éjféltájról(nincs fenn a térképen, nyugi).
Egy kalapos úr üldögél az ajtó melletti széken. Asztalán hamu és fékcsíkok. Elszívta már az életét, meg az összes szál cigarettáját, ami a dobozban még épen maradt. Most csak bámul ki a fejéből és kezével hessegeti a maradék kóválygó füstöt. Csíp. Mar. A légcsöve trapa. Igazán helyénvaló rocknroll énekes válhatna belőle. Persze, ahhoz minimum 20 évvel fiatalabb kellene, hogy legyen. Mindegy. Az ő karrierje jelenleg a kocsmalátogatás medrében tengődik, miközben whiskeys poharak mámorába merül, egyre mélyebbre és ott lubickol és csak úgy fröccsen a víz és bugyborékol. És elszáll attól, ami a fejébe száll és ott lebeg a légben és soha nem akar földet érni. Repül. Időutazik. Közelebb, messzebb, vagy csak álmokat szövöget, hátha egy nap majd terv lesz belőle, a tervből meg tett. Reménykedik is. Közben kalapja le-lecsusszan orrára, szemét elfödve, ilyenkor mindig visszabillenti eredeti helyére, mert az úgy helyénvaló. Nem is tudja miért csinálja ezt a megszokott mechanizmust. Mert úgy a helyénvaló. Így a normális- mondják mások. De ugyan már, ki mondta, hogy az a normális, amit valakik egyszer elkereszteltek "normálisnak" ?
No comments:
Post a Comment