Az én Moszkvám

   Ha egy bolond hasonlóan bolond csatlósokra lel: eltapossák az értelmet. Igy történhetett meg az a váradi kultúrának szánt érvágás, mely 30 napra bezáratta a Moszkva Kávézót. Nem fogok részletekbe merülni a körülményeket illetőleg, hiszen már minden létező cikket elolvasott az érintett közönség, ami a neten kering ezügyben.
Ez most egy személyesebb jellegű írás lesz, melyben kívánom kifejezni miért is olyan elkeserítő, hogy egy hónapra megvonnak minket kedvenc kocsmánktól.

Elsősorban azért, mert ez nemcsak egy kocsma. Ide -a bolondozásokat félretéve- értelmes, értelmiségi emberek járnak: ez a mentsvára a máshova nem illő legódarabkáknak, nekünk, akik végre találtunk egy helyet, ahol otthon érezhetjük magunkat.
Mert a Moszkva atmoszféráját nemcsak az el nem szívott füst tölti ki, hanem az éjszakába, hajnalba nyúló filozófiafelleg is; nagy elmék, ha találkoznak és parázslik a szocializálódás. Megmenteni a világot, töméntelen mennyiségű ökörséget összehordani bárkivel, ismerőssel vagy ismeretlennel -mindegy- az est végére mindenki ismerős. Mindenféle hivatású, korú, érdeklődéső körű néppel homogenizálódik a közeg és mindenki megfér egymás mellett.
Akit eddig csak olvastál, láttál szerepelni, beszélni, előadni- azt mind megtalálod a Moszkvában és gondoltad volna? ezek a hús-vér emberek dettó itt húzódnak meg. Valami furcsa, titkos, cinkos szellemiség lebeg ott köztünk.

Emlékszem, az én moszkvás pályafutásom hivatalosan 2011. december 21.-én du. 5 órakor kezdődött azon a bizonyos bolhapiacon. Addig csak alkalomadtán tévedtem be néhány barátommal.
Akkor volt a fordulópont.
Merthogy a Moszkva mindenkinek megváltoztatja az életét.(mosoly). Megkóstoltam, megrágtam, magával ragadott és többet nem eresztett. Emlékszem, milyen nagy volt akkor még minden: az asztalok, a bárpult, a falak ott óriáslottak köröttem és csak kapkodtam a fejem mennyi ember, mennyi inger és milyen érdekesek! különösek! vonzóak! Szépen lassan megismertem a helyet, az embereket és már nem volt olyan óriás minden. Minden helyre került és átláthatóvá vált.

Igazság szerint rengeteg mindent nyertem ettől a helytől: barátokat, ismerősöket, fantasztikus rendezvényeket, koncerteket, bulikat, élményeket. Hú, és hány programban önkénteskedtem, melynek helyt adott ez a kis kocsma! Tejouég. Művészeti kiállítás, filmfesztiválok, nem-is-tudom-már-micsodák! Belesajdul a szívem, hogy mindezen lehetőségeket el akarják venni tőlünk.
A Moszkva nem lehet nosztalgia. Élnie kell, mert élők népesítik be!

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy párszor biza elegem lett az egészből, meg az emberekből, de a kocsmaböjtöt nehezen lehet bírni csakugyan: mindig visszatért a kedv és az érzelem, mintha csak egy hidegre tett kapcsolatot sikerülne a gázon újramelegíteni. Ilyen ez néha. Se vele, se nélküle.

Főleg most. Olyan kivert kutya feeling ez. Az ember kóborol, tengődik össze-vissza és nem találja a helyét. Azt pedig el sem tudom képzelni, hogy moszkvagazdáink milyen kutyául érezhetik magukat, de fel a fejjel, lesz ez még így se.

Nem tudom mi ez a tendencia mostanság, hogy szedjünk ízekre mindent, ami értéket képvisel.
Fájó dolog ez, de ha bármit is jelent:
I support Moszkva.
Helló.