Azért pazar volt ez a nyár.
Mondhatni, ilyen élménygazdag nyaram nekem még nem volt - és most meg is köszönném szépen mindazoknak, akik lehetővé tették, irtó hálás vagyok, ez az igazság. Rengeteg mindent kaptam. És próbálkozok ugyan, de sehogysem sikerül nem érzelgősen írnom erről a pár hónapról: rágondolok s érzelem-csőtörést szenvedek, de nem baj, oké, jól van ez.
Át-tutajoztam a nyarat, oda s vissza s még azon túl is mentem. Kaptam sokmindent, ennek nagyrészét jelenleg is őrizgetem, mert nem vész el-olyan dolog, s nem kopik meg, bírja a soksok huszonnégy órát, egyre több ez, s fájó ugyan olykor, mert ami szép és meg kell váljon tőle az ember, csakugyan megereszt egy keserű ízű nyálat a szájban, nem tehetni ellene semmit.
No de nem csak az utazgatások, a kedves munkálkodások, az izgalmas új területek, remek új emberek és szférák szelídítése jelent boldogságot, hanem kérem, töredelmesen aszondom én, párszor majdnem szerelmes is lettem. És valószínű lennék is, most is, ha nem fejezném itt be ezt a mondatot, mert mint előbb már elszóltam: kicsit fura ízű kezd lenni ez a lekvár és innom kell rá egy pohár vizet. De tudjuk azt jól, maga a folyam bódító, hullámos zavarossága a valódi érték, ami közben zajlik belül. És amit ad. Amit kapok ingyen, bérmentve. És ami - bárcsak, remélvén - közben énbelőlem is egy kicsit odaragad.
S mondom: majdnem...
Ragacsos emberek vagyunk mi.
Szerencsére.
Közben félek minden egyes ide leírt szótól, mint égő parázstól viszolyogván, vajon túlontúl fecsegek-e, vagy miféle bolondságnak hangzik mindez és miféle nagy bolond vagyok, hogy nem tudom lecsapni azokat a fránya pillangókat, mikor semmi, de semmi értelme sincsen - mondom én már elkeseredve, óistenem, hozom is azt a pohár vizet, még citromot is facsarok bele... -
De szép mindez, mégiscsak - mikor embertelennek hat embernek lenni.
Mikor szanaszéjjel tudnék szakadni és halomra szórnám darabjaimat, mert mindenhol ottragadok egy kicsit lélekben, aztán cipelhetem a testet, ha lehetne mindig máshová attól, mint ahova éppen került- miután onnan is elkeveredett.
Hát hogy is mondjam tehát. A nyári állomásaim mind kedvesek nekem. S még akkoris, ha olykor néha már az idegfrász kerülgetett a sötét oldala miatt, mert ne felejtsük a fenékigtejfeles sztorit se, ugye-ugye, no de értelemszerűen kompromisszumokról beszélünk meg a yinről meg a yangról. Kezitcsókolom, minden szerethető bárminek kötelezően van negativitása is (aminek nincs, vagy éppen nem láccik, na ott valami erősen bűzlik), nemcsak a kellemes és az esztétikus akármicsodák. Beszélek itt városról, térségről, rendezvényről, emberről egyaránt.
De na igaz is: nem akarok hálátlannak tűnni, ugyanis voltak itthon, Váradon is szerethető idők az agybomlasztóan meleg évszakban: Szent László Napok után- (köztes Moszkvás bolondozások, Slam Poetry, mint abszurdacska humoroshka performansz) Tusványos előtt, Tusványos után-Kolozsvári Magyar Napok előtt, KMN után-Fântânele előtt, s Fântânele után-Budapest előtt is. (Bár urambocsá, utóbbi kettő már szeptember volt, naszerusz).
Voltak kétségeim is, mielőtt belevetettem magam a nyári élményekbe, hiszen jórésze mind újszerű volt és azt gondoltam, na most aztán bizonyítani kell rendesen- ennél fogva pedig tartottam is tőle cseppet, de szerintem még a nagy bátraknak is összeszorulhat a gyomra, hát még a túlgondolkozósféle neszekutyakeksznek- de jelentem: köszönöm, megvagyok, a gyomorszájam mosolyog!
Most ezeket így leírván asszem egy kicsit megnyugodtam.
De nem sietem el a csillapodást. :) És éppenséggel befejezettnek sem érzem ezt a szöveget, de most kellően kiestem a ritmusából ahhoz, hogy most tegyek pontot a végére. Úgyhogy most akkor pont.
No comments:
Post a Comment