DSR
– első hallásra mobiltelefon-hálózatra is gondolhatna az ember, de szó sincs
róla. Vagyis de, pont, hogy róla van szó: Dolák-Saly Róbertről. Meg, hogy – bár
nem szeretem ezt a kifejezést - interjút akarok készíteni vele. Meg is környékezem
a nagyváradi L’art pour l’art előadás után és fülön csípem. De csak szaván
fogom. Szó szerint. Első rámnézésre rögtön Boborján szólal meg, de hamar
levetkőzi (a napszemüveget is) és marad DSR. Futurista körülményű villám
kérdezz-felelek következik, amelyben az élet értelmét ugyan nem fejtjük meg, de
ha az idő engedné, biztos sor kerülne számos matematikai számításra.
·
Bemutatkozom,
én Ozsváth Zsuzsa vagyok. Nem egy nagyon ismert ember, de…
·
Na.
Az első kérdésem a humor kifőzdéről szól: mitől lesz a kifinomult humor
kifinomult, mitől lesz finom?
DSR: Ühüm. Hát, nem t’ok főzni, az a baj. Csak lecsót tudok főzni, és azt is
régen csináltam, de ezen kívül olyanokat, hogy rántotta. Egyébként meg hála az
Atyaúristennek, hogy nem kell ilyen filozófiai megközelítéseket abszolválnom a
munkámmal kapcsolatban, hogy mi mitől lesz kifinomult, szerencsére ezt megteszi
más - én inkább csinálom.
·
Ha
már filozófia, a következő filozofikus kérdés lesz. Hogy látod, az élet
körülötted abszurdabb, mint amit csináltok?
DSR: Nem, illetve de. A nemleges válaszom szerint az élet ugyan produkál
abszurd helyzeteket, de alapvetően annyira unalmas, mint egy teknő. Lehet
tudni, hogy merre lejt. Vagyis a gravitáció ismeretében kiszámítható az
események tömkelege, untatja is az emberek kalandra éhes agyvelejét. Ezért
csinálnak annyi szépet és rondát. Persze van egy másik válaszom is: az élet teljesen
abszurd és váratlan események tömegét produkálja, mely nap, mint nap meglep
bennünket. Hiszen maga a születés is egy abszurdum. Például az is, ahogy itt
ülsz te, aki néhány évvel ezelőtt még nem is éltél, és két darab sejtből egy
hatalmas sejtkupaccá növesztetted magad, hogy ilyen kérdéseket tegyél fel nekem,
aki szintén egy múlandó sejtkupac, aki nem is biztos, hogy létezik. Tényleg,
szerinted én létezem egyáltalán? Mi az élményed?
·
Hát
lehet, neked is eltűnnek egyszer a sejtjeid, de most így vizuálisan…
DSR: …úgy tűnök, mintha lennék? Közös megegyezéssel mondjuk azt, hogy te is
létezel meg én is, különben semmi értelme a beszélgetésnek.
(Megérkezik a fotós, a művészúr pedig pikk-pakk felkapja napszemüvegét.
Belesüt a szemébe az objektív.)
·
Hogyan
tudod folyamatosan feltölteni a humorraktáraidat? Ha mondjuk nem vagy lelkileg
se olyan hangulatban, mert ugye van ilyen.
DSR: Hát nem akkor töltöm fel, amikor rossz hangulatban vagyok. Bár ez se igaz,
mert akkor is eszébe jut az embernek olyan dolog, amit érdemes lejegyezni.
Tehát semmi sem igaz. Ami engem fel tud tölteni, az az, amikor tényleg jó
kedvem van, amikor jó dolgok történnek velem. Azt szoktam mondani, hogy a humor
nem más, mint egy matematikai képlet. Tehát kell lenni valami alapképletnek,
ami az egész jelenetet meghatározza, és onnantól csak meg kell fejteni az
egészet. Az már mechanikus munka, adja magát. Ha nincs ilyen képlet, akkor az
nyögvenyelős lesz, és az ritkán vezet jóra.
(Közben int a menedzser, hogy csipkedjük magunkat, de hát még hátra van
két kérdés, ami egyszerűen nem maradhat ki.)
·
Na
jó. Mi a leghülyébb kérdés, amit feltettek. Ezen kívül…
DSR: …amit most feltettél? Hát… elmondom. Van egy kérdés, amin röhögő görcsöt
kapok. „Hogyan egyezteted össze az abszurd látásmódot azokkal a mély
gondolatokkal, amelyeket például komolyabb hangvételű dalaidban hallottunk
tőled…” (itt egy kis auditív homály: játszótéri, színpadi, és menedzseri együtthatók
miatt) „Jössz, Robi?” Én az ilyen kérdéseken mindig röhögök, és
legszívesebben visszakérdeznék, hogy: „te meg, kedves újságíró, hogyan tudod
összeegyeztetni azt, hogy most, mint újságíró komolyan kérdezel tőlem, máskor
pedig trombitálva kifújod az orrodat?! A helyes válasz ezekre: „úgy, hogy
egyszer ezt csinálom, máskor meg azt, ahogy mindenki.”
·
Mondjuk,
ha nagyon ambiciózus földönkívüli vagy, és meglátogatod a Földet, mi az első
nagyon fontos dolog, amit megváltoztatnál rajta, vagy az emberiségben,
társadalomban?
DSR: Hát, hogyha egy sivatag lenne a landolási helyem, akkor megváltoztatnám,
hogy ott ne sivatag legyen, hanem egy panzió, ahol aludni meg enni tudok;
viszont, ha egy nyüzsgő helyre érkeznék, akkor pedig egy nyugodt kis erdős részt
szeretnék helyette, ahol békén vagyok hagyva. Ha egy női napozóba érkeznék, és
ott kedvesen fogadnának, akkor bizonyára nem változtatnék semmin, hanem valószínűleg
ott maradnék zárásig.
(De most már nagyon jön a
menedzser és nagyon be kell fejezzük, így hát-.)
·
Köszönöm
szépen.
DSR: Vigyázz magadra.
(El.)--
Ozsváth Zsuzsi
No comments:
Post a Comment