valami iszonyú lassú...

A mai napot (bár úgy érzem, ez kissé tág és letisztázatlan fogalomnak minősül) sikerült megkétszerezzem.
Igen, igen. Ez egyáltalán nem vicc. Belezsúfoltam ezen szerdába még egyet.
Az első fejezet kb 11ig tartott, amikoris aszontam, hogy ez így gáz és alszok rá egy órácskát. Mint kiderült, csodálatos ötlet volt részemről, és relative bár, de sikerült öntudatra ébrednem. Második reggel. Második reggeli. Utóbbi a Gyűrűk urában is van, szóval teljesen legit, amiről itt óbégatok.

Amúgy meg kell őrülni hogy járnak reggel nyóckor a villamosok. Vagyishogy a kettes villamosok, mert az megint egy külön műfaj.
Amúgy szarul.
Na mindegy.
...
Igen.
Na.

Szóval megint nem tudom, hol tartottam és egyáltalán mit akartam írni. Lehet be kéne iktassak egy harmadik napot is mára? Á, nem. Az már túl sok lenne. Összevesznének. Még a sorrendért is, az meg esmént nem volna szerencsés.

(Aki még nem tudná:) Az én egyetlen szerelmem a művészet.
Azonkívül meg kérdőjeles alakok vannak.
Én is egy kérdőjeles alak vagyok, csak épp nem a szerelmem, nyilván.

Örvendek, hogy szerda van és nem csütörtök.
Zabszerda. De tényleg. Teljes mértékben.

Más: nagyon kellemes tud lenni egy-egy szelet uborka a lehúnyt szemekre helyezve. Kicsit csíp, ahogy belefolyik a szemgödörbe a leve, de kibírható. És biztosan eltűnik tőle a lila karika is, olyan nincs, hogy csak bebeszélem magamnak. Nincs olyan. Kész.

Oké, erről ennyit.
ELszórtam a morzsákat. Mostmár tessék felszedegetni.