elegáns tűnődés

Elkezdeni a legnehezebb, mert csak töredékek vannak és az összekapcsolódás lehetetlensége. Mégis ott lebeg egy kialakulatlan cél, gondolat vagy bármiféle értelem. Aztán valahogy elindul -lassan, döcögősen- s útközben kitaposódik a föld, járhatóvá és biztonságossá válik. Olykor nekiiramodik, vad száguldásba kezd, majd a pillanat töredéke alatt, mely ezt a felgyorsulást eredményezte, álmatag bandukolásba roskad. S így hullámzik, mint a tenger habjai, fröccsenve, loccsanva, zubogva, lötykölődve, kavarogva.
            Aztán elvesződik a fonal, mint tű a szénakazalban. Áramszünet, se kép, se hang. A lírai én gondolatjele után csak pontok állnak sorjában, egyhangúan összefolyva egy egyenessé, mint az újdonsült kisült agyú halott életjele.
De harmadnapon amúgyis föltámad, szóval pánikra semmi ok, csak egy kis időre elszáll, ott egy kicsit él, majd szépen visszatér. Minden úgy megy tovább, mint a karikacsapás egy ágasbogas erdei csapáson beszippantva a szabadság ízét, mely lebilincselő látványt nyújt. Magához láncol a függetlenség s táncol kábultan keringve végtelen keringők közepette.
             Barokk körmondatok kavalkádjában tér meg kényelmes hajlékába, ahol az alom álomnak ad hálóhelyet, elheverve eltekintett tekintetek kereszttüzében.