Szerteszéjjel
Ugye nem jön a szó
Ugye nem is való
neked a semmiség,
csak jön, mint betegség
vonul át a testen
így érheted tetten
az értelem értelmetlenségét
a remény reménytelenségét
a ronda gyönyörűséget, mer'
ami élvezetes, az mind felel,
azért te mind felelsz
és ha nem jó, perelsz
pedig minden kiöntött szó
a pohár fenekéről való
mert borban az igazság
és a nyugtató vígasság.
S a szerelem is csak álom,
mikor nem jön, s csak várom
a legközelebbi alkalmat
mikor a tartalmat
gondolattal betöltheted
a kétperces életedet
nagyon sajnálod
benne minden bánatod
szeretgeted és simogatod,
a minden mást csak múlasztgatod
Kit érdekel már, ember
ez az egész, ha élni nem mer,
mer' az igazság az fáj,
a csak emiatt robban a máj
s vele te is lüktetsz
értelmet nem ültetsz
az agyba, minek az..
minden neked falaz.
Szédelegsz a széken
ilyesféleképpen
csurgatod, -és mennyit!-
a jól megérdemelt semmit.
Ha meg már tele a hócipőd,
az agyad meg mindent össze-szőtt,
menj el a sarki boltba,
váltsd a papírt sok apróba
és szórd szét az utcán
hátha majd egy délután
valaki mind felszedegeti
s egyesével belelökdösi
a sarki kukába a kacatot
mint pár színes szalagot
az eszményi sok szarodat,
miket felkensz, mint papokat.
a kezsdő sorokat kicsit "lágynak" érzem de a közepétől már olyan szintre erősödik melyet a tematikája megküvetel. Kérdés: minden versed egyes szám II. személynek írod? Mihez vagy kihez írányozva ezeket?
ReplyDeletenem tudom kihez vagy mihez szól, egyszerűen csak az olvasóhoz, vagy egy képzelt nemlétező mittudoménkinek. vagy önmegszólítás és távoli asszociációk keveréke. tudatosság a köbön :))
ReplyDelete